Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

SZÖRÉNYI LÁSZLÓ: Pilinszky és Kempis Tamás

tulajdonos - nem bántotta ezeket a füleket, vagy nem egyenesítette vissza a lapok csücskét, tehát neki is legtöbbször ott kellett kinyíljon a könyv, ahol ezek a jelzések találhatók. Mindenesetre inkább újkori füleknek látszanak, ugyanis nem barnultak meg annyira, illetve a behajtás miatt el nem fedett laprész legtöbbször nem színeződött el annyira, hogy 18. századi vagy 19. századi tulajdonosra kellene gondolni. Megjegyzendő végül, hogy egy tollat használó javító kétszer-háromszor sajtóhibát igazított ki, illetve a következő sorba átvitt elválasztott szót írt ki a margóra; ez a tinta rozsdabarna színéből ítélve nyilván régi használó lehetett. A ceruzás jegyzetelő viszont ritkán ugyan, de alá is húzott szavakat, lapszélre kiírt kereszttel emelt ki szövegrészt, illetve egyes szavakat, illetve szókapcsolatokat zárójelbe téve tett hangsúlyossá ; ezek kivétel nélkül ritka szavak, föltehetőleg itt is szótározási problémákat jelölt a ceruza, amely hasonlóképpen vastagon fogott, mint a hosszúságjeleknél. Mindent összevéve tehát van némi alapunk annak a föltételezésére, hogy a hangos olvasást előnyben részesítő és egyúttal - ezt magyar nyelvű kézirataiból tudjuk - a hosszúságrarövidségre rendkívül ügyelő költő bejegyzéseit őrizte meg a kötet. Ha mindezt a hipotézis-láncolatot előre bocsátjuk, talán van alapunk azon részek kiemelt és különösen elmélyült olvasására következtetnünk, amelyeket fül vagy ceruzajel, avagy a kettő együtt kiemel a könyvből. Lássunk néhány példát. Az I. könyv 3. fejezete, amelyet alsó fül emel ki, többek között a következőket mondja (az egyszerűség kedvéért továbbra is az említett magyar fordításból idézek): „Gyakran unalmas nekem sok dolog olvasása és hallása, mert tebenned van, amit akarok és kívánok. Hallgasson tehát minden bölcs, némuljon el minden teremtmény a te színed előtt [a latin itt természetesen a creatura szót használja] csak te egyedül szólj. Minél jobban magába vonult az ember, és minél egyszerűbb lélek, [a latin eredeti pontosabb fordítása így hangoznék: és belülről mennél inkább leegyszerűsítetté vált] annál több és mélyebb dolgot élt meg, fáradtság nélkül, mert mennyből veszi az értelem világosságát."

9 A 12. fejezetre már utaltunk, azzal kapcsolatban, hogy miképpen kell viselkedni a háborgatásokkal, hántásokkal szemben. A közvetlenül erre következő szövegrész igen híres, szinte himnikusan panaszkodik az élet unalmáról és a halál vágyáról.'

0 A 14. fejezet végén ceruzás aláhúzás is van, nem csupán magánhangzó-jelölés: „Ha okosságodra és iparkodásodra jobban támaszkodol, mint Krisztus Jézus magához hódító szeretetére, nem igen vagy csak későn leszel Istentől megvilágosított emberré, mert Isten azt kívánja, hogy neki teljesen alávessük magunkat és okoskodásunk szűk körén a lángoló szeretet szárnyain felülemelkedjünk."" A 20. fejezet - a név említése nélkül azt a híres Seneca-idézetet tartalmazza, amely így hangzik: valahányszor emberek között voltam, kárommal tértem vissza. (A magyar fordítás nem adja vissza az eredeti szójátékot: Quoties inter homines fui, minor homo redii.)

12 Szinte Pilinszky jelmondatának tekinthetjük, mint ez kiderül sokak által leírt visszahúzódó, illetve vissza-visszamenekülő életmódjából, rengeteg verséből és meditációjából.