Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)
TASI JÓZSEF: „Zárás és nyitás az utolsó fejezetre?" (Korszakváltás Pilinszky költészetében a hatvanas-hetvenes évek fordulóján)
napon című kötet Pilinszky pályájának legnagyobb teljesítménye. „Később nemigen voltak irodalmi társai. Inkább más művészeti ágakkal került kapcsolatba. Kívülről nézve ez a harmadik korszaka volt a legmozgalmasabb, leglátványosabb; sok-sok, nemegyszer világhírű tanú beszélhet róla. [...] A remetéből világutazó lett, az aszkétából társaságkereső, a mezítlábasból nemzetközi szalonok prófétai jelenlévője. [...] Szinte-szinte a legnagyobb világirodalmi változásokhoz merném hasonlítani Pilinszky átalakulását." Talán a legfájdalmasabb Nemes Nagy Ágnes számára, hogy gyökeresen megváltozott Pilinszky és az újholdasok kapcsolata: „Régi szellemi cellatársaitól, az újholdas csoporttól, de bármilyen régebbi szolidaritástól eltávozott." A költőnő ezt így minősíti: „Érdekes pszichológiai eset volt ez, mondhatnám a pálfordulás egy fajtája." Pilinszky fölfedezte a sikert. „Befutott a magyar ifjúság szívébe (majd további szívekbe), egy rendkívüli hiánycikket pótolva." A sikerrel szemben azonban, örök gyermekként, védtelen maradt, „a visszacsatolásra már nem figyelt". Ide kívánkozik ellenpontozásként a Szálkák egyik korai kritikusa, Tamás Gáspár Miklós véleménye: „a költő megújulásának, hirtelenül fakadt versíró kedvének, váratlan termékenységének magyarázatát az olvasók nagy rokonszenvében, magyarán a sikerben is merem keresni. [...] O ugyanis bárki másnál többet törődik azzal, hogy helyesen értsék, és a művészeti megformálás tökélyében, végletes csiszoltságában, végső soron lecsupaszított egyszerűségében megmutatkozó szeretetet fölfogják és áldozatát ne értékeljék, de hasznosítsák." Pilinszky „áldozatát", mint említettem, Nemes Nagy Ágneshez hasonlóan értékeli Lator László. O ugyan nem ítéli el költőtársa sikereit, bár rezignáltán véleményezi: „A világban való [újonnan szerzett] biztonsága átformálta alkatát és ez hatott az életművére is." Úgy véli, hogy „az igazi Pilinszky a megtépázott, az izzó, az arkangyalszerű Pilinszky volt, az Apokrif, a Harbach vagy A szerelem sivatag költője". Szerinte is a Harmadnapon a költői pálya csúcsa. „Az izzó szenvedély, amely líráját naggyá tette, a Szálkáktól kezdve nem érezhető, hanem inkább a filozófia és a teológia felé közelítő fogalmi közlésnek a jegyében fogantak ezek a művek, amelyek - teszi hozzá magyarázólag - lám kevésbé hatnak." Még egy gondolat Lator Lászlótól: Nemes Nagy Ágnes és Sárközi Márta egyenrangú partnerei és vitatársai voltak Pilinszkynek; később inkább rajongói akadtak, akik „úgy ülték körül, mint Krisztust az apostolai". Nemes Nagy Ágnes is sokáig az hitte: a költő kirándul az „életbe". Később rá kellett jöjjön: az eltávozás végleges. Ugyanezt érezte Kondor Béla, aki a hatvanas évek végéig barátja lehetett Pilinszkynek. Eltávolodásuknak az volt az oka Bodnár György szerint, hogy Pilinszky élete meglódult, „kijutott abból a szűk élethelyzetből, amiben a Rákosi-rendszerben volt, kinyílt előtte a világ..." Kondor mintegy lemaradt s ezt - akár az előbb említettek -, rossz néven vette utolsó éveiben. Az érem másik oldala tárul föl Törőcsik Mari és Maár Gyula vallomásából. Utóbbi rosszindulatú megjegyzésnek tartja, hogy Pilinszky elszakadt volna az