Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

TÜSKÉS TIBOR: „Merre, hogyan?" (Kísérlet egy Pilinszky-vers értelmezésére)

tüskés Tï6or MERRE, HOGYAN? Kísérlet egy Pilinszky-vers értelmezésére Merre, hogyan? Mit tudom én. Amerre a katonák. Ahogyan a tenger. Amerre a katonák a vereségben. Ahogyan a tenger az összetört szentségtartóban. Pilinszkynek a hatvanas évek legvégén - tizenegy évi várakozás után - lehetősége nyílt a Szépirodalmi Könyvkiadónál új verseskötet összeállítására. Most nem béklyózták irodalompolitikai szempontok, nem kellett a kiadó kérésére a kötet címét megváltoztatnia (mint 1959-ben A senki foldj ént Harmadnaponva), nem kellett a verseket a tartalomjegyzékben évszámmal megjelölni (mint ugyancsak előző kötetében), a kötet példányszáma is a várható érdeklődéshez igazodott (a Harmadnapon ezer példánya helyett 6800 példányban jelent meg az új kötet), s a Nagyvárosi ikonok külső kiállítása (a könyv élén Kondor Béla portréja a költőről, a könyv mérete, betűtípusa, a papír minősége) is figyelemre méltó könyvet eredményezett. Ahogy a költő korábban és később is tette: az új könyvbe fölvette előző két kötetének, a Trapéz és korlátnak, valamint a Harmadnaponnak teljes anyagát. Ám az, ami a kötetben új anyagként szerepelt, vagyis az 1959 és 1970 közötti termés némi meghökkenést, csodálkozást keltett. A kötet élén - önálló ciklusban - két vers áll, a Pierre Emmanuelnek ajánlott Utószó és az Introitusz (mily meghökkentő: az új versanyag utószóval kezdődik). Ezt a KZ-oratórium követi (első közlésekor, 1962-ben az Új írásban még Sötét mennyország volt a címe). Az oratórium, a színpadi kifejezésforma új műfaj a költő műhelyében, ugyanakkor annak „anyagában" Pilinszky jórészt korábbi versmotívumait használja föl, az oratórium a költeményekből átemelt, már jól ismert elemekből építkezik. Szókincse ugyanaz, mint a verseké: szegek, jégüres csillagok, éjszaka, holdsütés, sötét folyosó, rabruha stb. Szinte minden egyes motívumnak meg lehet találni korábbi versbeli előfordulását. Az Öregasszony ajkán elhangzó kiáltás: „Egyetlen óriás ütés!" a Félmúlt című vers harmadik sorának szó szerinti megismétlése. A Francia fogoly alapmetaforája, az éhezők képe, akiknek szájában az ételhulladék szentséggé inkarnálódik, az Öregasszony megfogalmazásában így tér vissza: „Drágáim, ne ítéljetek! / Úgy éltünk itten,