Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

SZÁVAI DOROTTYA: Pilinszky János költészete és az ima teológiája

a vérszerinti apa megszólítására volt használatos, de Isten megnevezésére nem! - Jézus használja elsőként; elmélyítve ezzel az apa-fiú viszony intimitását. A Fiú odafordulása Istenhez, mint Apához (amelyben Kierkegaard, Doszto­jevszkij és Bergman hatása is tetten érhető), Pilinszky egyik jellegzetes gesztusa. S ez a gesztus éppannyira a mindvégig gyermeki pszichéjű költő gesztusa, mint a szeretetközpontú lét- és Istenélményről tanúskodó gondolkodóé. Jegyzetek 1 E politeisztikus ima-szemlélet első nyomai Origenész Peri Eukhés című művében lelhetők fel, ahol ugyan említés esik szentlélekről és szentekről is, az autentikus imádság mégis az egy Istenhez - Krisztus közvetítésével - intézett ima marad. 2 Melynek előzményei már a Liturgia szelleme (1918) és Az Úr imádsága (1932) című munkái­ban is megmutatkoztak. 3 Pilinszky János, A mélypont ünnepélye, Szépirodalmi, Budapest, 1984,1. kötet, 143. 4 Romano Guardini, Az imádság iskolájában, Budapest, 1988, 29-30. 5 Lsd. például Apokrif című költeményét. 6 Gen. I. 1. 27 7 Lsd. K. Rahner, K. Jaspers, G. Marcel vagy P. Ricoeur műveit. 8 Antoine Vergüte, Sources et ressources de la prière, In La prière du chrétien, Bruxelles, Fac. Universitaires Saint-Louis, 1981, 76. 9 Lsd. pl. R. Guardini, K. Rahner, G. Marcel vagy Nyiri Tamás műveit. 10 Guardini i. m., 29. 11 Lsd. pl. Metronom, In. P. J. Összegyűjtött versei, Budapest, 1987, 12 Ld. Alexandriai Kele­men, Stomates, 200 körül. 13 Peri Eukhés, 234. 14 „Te pedig, amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van.", Máté 6.6 15 Pászkha = ,az Úr átvonulása' 16 Guy Lafon, Mystique et science du langage, In La prière du chrétien, 37. 17 Lsd. pl. André Louf, Bennünk a lélek imádkozik, Pannonhalma, 1984. 18 Lsd. keresztény misztika és XX. századi egzisztencializmus összefüggéseit! 19 Lsd. Paul Ricoeur, Le mal, Un défi á la philosophie et á la théologie, Labor et Fides, Genève, 1986. 20 Gabriel Marcel, Foi et humilité, Aubier, Ed. Montaigne, 1967, 112. 21 Lsd. pl. Baleset vagy Terek című verseit. 22 Lsd. P. Ricoeur i.m. 23 Lsd. Nemes Nagy Ágnes, P. J. két verse, in Szőke bikkfák, Budapest 1988, 88.-98.

Next

/
Oldalképek
Tartalom