Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

SEPSI ENIKŐ: Pilinszky János költészete a hatvanas-hetvenes években és Robert Wilson színháza

Akkorra már belepték a legyek túl az agónián túl a tetanuszon, és messze túl szögeken, sebeken se tárgy, se test nyilvánosan között se ácsorgás (behorpadt szentségtartó) se röpülés barát, barátság mindörökre. Az ikonszerűség harmadik jellemzője - még mindig a redukció kategóriáján belül - a szerkezet redukciója. A hierarchikus képiség hiánya. Pilinszky költészetében tárgy és tárgy, tárgy és élőlény egyenrangú, a „kreatúra" éppúgy eltárgyiasult létező, mint a „kerti szék". A merényletben lecsupaszodtak, puszta funkciójukra süllyedtek. Ezek a tárgyak azok a betűk, amelyekkel a vers íródik, benne tanúként, mozdulatlanul állnak és könyörögnek, akárcsak a kreatúra. „Látja Isten, hogy állok a napon" (Apokrif). „A Kreatúra, Az-Ami / könyörög, mutatja magát" (Nagyvárosi ikonok - Kórus). A hierarchia nélküli állapotot villantja fel a Van Gogh című vers még a szerkezetében is. A számozott strófák - paradox módon - egymásutániságot, látszólagos építkező szerkezetet sugallhatnának, de azáltal, hogy a megszokott, magától értetődően lineáris olvasatot hangsúlyozza a vers a számozással, ugyanakkor a strófák szerkezetileg is és tematikailag is nagyon lazán kapcsolódnak, az ellenkező hatást tapasztaljuk: a versszakok autonómiáját, a közöttük lehetséges hierarchia hiányát. Végül az ikonszerűség fogalmát ki is tágíthatjuk, hiszen Paul Ricoeur magát a költői nyelvet szemlélteti a bizánci ikonnal,

28 s jellemvonásait három pontban foglalja össze: az értelem (sens) és érzékek (sens) egybeolvadnak benne, az anyaggá vált nyelv sűrített, és ez a nem-referenciális nyelv virtuális, önmagában rejlő tapasztalatot fogalmaz meg, magára záruló, kemény tárggyá, szoborrá válik. Az olvasás aktusa nem az értelem és a hang, hanem az értelem és a felidézett vagy előidézett képsorok fúzióját, az értelem (sens) ikonicitását teszi a költői nyelv lényegi sajátosságává. Az állítás mindkét része Pilinszky költészetének különösen domináns jellemzőit foglalja magába: a költői nyelv és az értelemképzés ikonicitását - s ez esetben nem tautológiáról van szó. A megszólaló mozdulatlansága - mely annak a pontnak a mozdulatlansága révén alakul ki, amelyben a megszólalás történik - nyelvének képi mozdulatlanságában ölt testet (beszéde hallgatás), mely az olvasóban színpadot teremt.