Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

KASSAI GYÖRGY: Pilinszky és Franciaország

a férfi vállán, a másikkal meg semmi kiskutyát szorít magához. A férfi most váratlanul megmozdul, s fejét őrjöngő gyengédséggel a hangtalan kis állathoz tapasztja. Sír. Az asszony is sír, s próbálja visszatartani a férfit. De az már újra fut tovább, mint aki végső menedéke elől menekül. Aztán újra kisüt a nap, s az előbbi jelenet úgy tűnik el örökre, akár egy kigyulladt filmszalag." Nem olyan ez, mint egy Pilinszky-költemény? A Pilinszky-i ars poetica, a peremre szorult, kivetett tárgyak költészete: „Engem a világból rögtön a kezdetén az érdekelt, ami látszatra kívül esett a világon. Tehát egy szép tenger hajnalban nem kíván bizonyítást, de egy eldobott újságpapíros igen. Engem tulajdonképpen ezek a dolgok érdekeltek, a világ peremére szorult lények, a világ peremére szorult tárgyak, dolgok, és úgy éreztem, hogy ha ezeket el tudom juttatni valahogy a világ szívébe, akkor fontosabbat csináltam, mintha a bizonyított dolgokat énekelem meg, vagy hagyom jóvá". Sok minden történik Pilinszkyvel ez alatt az első franciaországi út alatt: megismerkedik Pierre Emmanuellel, aki már több költeményét fordította franciára a Gara László szerkesztette Magyar költészet antológiája számára, amelyet „testvéries hangulatban" mutatnak be a legjobb élő francia költők, megnézi Robbe-Grillet egyik filmjét, amelynek hosszú tanulmányt szentel a Jelenkorban, megtekinti a július 14-i nemzeti ünnepi díszszemlét (a fegyverekről ott is Dosztojevszkij jut eszébe), lelkiismeretes turistaként meglátogatja Versailles-t, Chartres-t, Lisieux-t, de a legmélyebb benyomást szemmel láthatólag a francia katolicizmus egyes jellemvonásai teszik rá: a Saint Germain des Prés templomában a hívők, a miséző papok és ministránsok közvetlen kapcsolata: a pap a hívekkel szemközt mondja a misét, a miséző szavait, leghalkabb suttogását is mikrofonok továbbítják a templom minden sarkába. „A hívők részvételét - írja -, ez oly intimmé és intenzívvé teszi, amilyen intim és intenzív utoljára az őskeresztények korában lehetett." Megkapja az áldozás szertartásában az a mozzanat, hogy a ministránsok leveszik az oltár két szélső gyertyáját, lejönnek vele a templom közepéig és onnan „kísérik fel" az oltárhoz az áldozókat. Ez az elmélyült, bensőséges katolicizmus alighanem Pilinszky legfontosabb élménye ezen az úton. Ugyanazt a visszafogott diszkréciót véli itt megtalálni, mint a versailles-i parkban. Chartres sem több, mint egy legördülő könnycsepp, írja. Az oltár térbelileg is közöttünk, szélsőségesen szólva, mibennünk van. Szentbeszéd helyett azonban helyesebb volna szentértekezésről beszélni, mivel stílusa sokkal közelebb áll az értekező elmélkedéshez, mint a szónoklathoz. A francia lélek e tekintetben rendkívül igényes. Az elfogultságnak még a legnemesebb fajtája is zavarja és elidegeníti. A tények felmérésében, tudomásulvételében nem ismer mást, mint tárgyilagosságot. Gondolkodására és érzésvilágra három ember volt döntő hatással, mind a hárommal Franciaországban ismerkedett meg: Simone Weil, Pierre Emmanuel és (Sheryl Sutton-on keresztül) Robert Wilson színháza. Mind a három bensőségével, csöndjével, elmélyültségével kapja meg. Mauriac Thérèse Desqueyrouxjából készült filmet méltatva hangsúlyozza, hogy „a francia katolicizmus tartóz-