Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

LENGYEL ANDRÁS: Pilinszky János Ady-képe

GHCinszky János ßay-k]epe medium egyszerre. Én a medium Adyt szeretem, épp a biblikus verseiben, mert Isten előtt végre kicsinek érzi magát. Míg ezt a nagy személyiséget [...], ezt korszerűtlennek érzem." (Pilinszky János, 1994. 32.) S hogy a „nagy személyiséginek ezt a kritikáját egy konzekvensen érvényesített kor- és létélmény tapasztalataként fogalmazta meg, a beszélgetés vége félreérthetetlenül mutatja. Úgy vélte ugyanis, hogy: „épp most érkezünk talán egy olyan periódusba, hogy az egész modernség kérdéses lesz. És ez a modernség kritikája, első komoly kritikánk lesz talán." Majd, ismét: „... most a modemizmus is valami nagyon erős kritikai revízió alá fog kerülni, rövidesen. Szóval a sok eredmény mellett a fölhalmozódó válságok is felszínre fognak kerülni." (Pilinszky János, 1994. 33.) Kor és én-integritás összefüggését tehát világosan látta, jóllehet ennek szociologikus meghatározottságára, közvetítési mechanizmusaira nem ügyelt. A Vezér Erzsébetek készítette interjú, természetesen, mint minden eleven dialógus, Pilinszkyt is saját álláspontja következetesebb végiggondolására és megfogalmazására késztette. Jól látható, hogy már a beszélgetés közben beépítette érvelésébe a beszélgetőpartner ellenérveinek tapasztalatait - vagy úgy, hogy elfogadta azokat, vagy úgy, hogy finomabb szerkezetű érvelésre kényszerült. Vezér Erzsébet érdeme, hogy Pilinszky ebben az interjúban Adyval kapcsolatban olyasmikről is beszélt, amikről máskor nem, vagy nem ily részletesen, így itt szólt például arról, hogy az Ady-vers „a sejtettetésre, a szuggesztióra rendezkedik be. Éltető eleme a félhomály, magnéziumfényben." (Pilinszky János, 1994. 29.) S itt szólt arról is, hogy Adyt ezekben „a nyelvi szuggesztióiban" kell átélni, s hogy „Ady az valami egészen sajátos dolgot csinált, ami nélküle nem lenne a világban" (Pilinszky János, 1994. 32.) Adynak ezt a nagy kreatív teljesítményét pedig, jól érzékelhetően, már itt, a „királyi pózok" ellenére is messzemenően méltányolta. A beszélgetés ösztönző szerepe azonban igazán az Adyról írott vallomásában mutatkozik meg. Ezt a rövid esszéjét voltaképpen szintén a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai hívták életre, hiszen ők kérték föl az Ifjú szívekben élek? (Vallomások Adyról) című írói vallomás-gyűjteményben való szereplésre. Ez az írása valamikor 1968-ban készült, bizonyosan az előbbiekben tárgyalt beszélgetés után, ám 1969-ben már meg is jelent. Ez tekinthető Pilinszky Adyról írott legkiéri eltebb gondolatmenetének. Egészében mesteri írás, összefoglalja, újrarendezi és szabatos szavakba önti mindazt, amit Adyról, az Ady-életmű lényegéről gondolt. E vallomásának kapcsolata a Vezér Erzsébetekkel folytatott beszélgetéssel, kétségtelen. Itt jórészt azt mondja el szabatosabban, fegyelmezett szerkesztésben, amit a beszélgetés során gondolt végig. Vallomása így részben álláspontja megismétlése. Az én-integritás elvesztésének, redukáltságának élménye pl. itt is középponti elem. Már a második mondatban megvallja, „... tökéletesen megértem, miért hanyatlott napjainkban [Ady] költészete iránti szeretetünk, lelkesedésünk. A koncentrációs táborok világa, az egyetlen kis didergő molekulára redukált ember után mit kezdjünk Ady királyi pózaival? József Attila mérésadatai az emberről és a mindenségről kétségtelenül sokkalta pontosabbak,