Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

DONKA NEJCSEVA: Nagy László és a bolgár népköltészet

Vallomásai szerint Nagy László egyrészről törekszik a „formai és tartalmi hűségre", másrészről pedig célja „magyarul szóló, jó verseket" alkotni. A maga elé tűzött feladat megvalósításához felkészülten fogott hozzá. Nemcsak a korábban átültetett bolgár népdalokat tanulmányozta, de mint később bevallotta, saját népe költészetével is mélyebben megismerkedett, ami lehetővé tette számára, hogy könnyebben tudja értelmezni a bolgár anyagot, s elvégezhesse a két nép művészetének szükséges összehasonlítását. A költő tudta, hogy csak a két folklór, a bolgár és a magyar sajátosságainak, hasonlóságainak és eltéréseinek megismerése révén lehet „szabad" a kifejezőeszközök megválasztásában, olyan fordítások létrehozásában, melyek bolgár népdalfordítások ugyan de nem esnek messze a magyar népdalhagyományoktól. Küldetést vállalt, költőként és műfordítóként vallotta máig fénylő tanulságul: „Könyvemben ha akad becsülendő munka, érte az anyanyelv dícsértesék". Hogy a költő milyen kivételes biztonsággal hatolt a bolgár népdal világába, arról világosan tanúskodik Zsána Nikolova irodalom tanárnak, szófiai tartózkodása háziasszonyának szentelt Egy varázsiai emlékére című esszéje. Ebben újraéli emlékeit a bolgár népköltészettel és népdallal való találkozásától kezdve: „Misztika, kardok, zászlózivatar, vér. Jön Krali Markó, csákóján hét tükör, szemöldöke tóparton pióca. Jönnek a szegénylegények, a félhold sorvasztói. Megjelenik a fortélyos Radul, menyasszonyruhájából halál suhog a kéjenc basára. Megnyit a hang egy sírt, itt a halhatatlan szerelem Nikola és Malamka képében - egymást ölelve hevernek..." A szerelmi líra dalainak kiválasztása során nagy László a bőség zavarával küzdött. Úgy tűnik tekintettel a magyar szerelmi dalok sajátos esztétikai látásmódjára, a fordító éppen azokat az énekeket tartotta átültetésre érdemesnek, melyek nemcsak rövidek, hanem feszes kompozícióval is rendelkeznek. Kerülte a túlontúl hosszú dalokat, melyek rendszerint párbeszédre épülnek. Ugyanakkor igyekezett tanulságot, szentenciát, jól érezhető költőiséget magukban rejtő alkotásokat keresni. Ott, ahol a képek ereje magas hőfokú, a fordító is arra törekszik, hogy a lehető legpontosabban adja vissza az eredeti szöveget. Ilyen a Kakas a hajnalt kiáltja című ének. A dal konstrukciója csodálatra méltóan egyszerű, a leány várja szerelmese érkezését, aki közli, hogy nem fog eljönni. A népdalénekes mindössze 10 sorba sűrített egy történelmi képet a rabságról: Kakas a hajnalt kiáltja, Hajnalig várok hiába. Hajnalig várok mégse jön. Meg is üzeni, mért nem jön: „Megbocsáss, első szerelmem, Nekem már más a jegyesem! Ujabb jegyesem bitófa, Fehér zsinór a fátyola. Fekete varjak vőfélyek, ' Török zsandárok násznagyok!"