Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

DONKA NEJCSEVA: Nagy László és a bolgár népköltészet

Megdöbbentő a lírai hős vallomása: átvitt jelentéssel való költői látomás igazi, később irodalmunkba is bekerült remekműve. Nagy László fordítása teljes mértékben megőrizte a félelmetes halálkép sajátos képzetinditó hatását. Jellemző a bolgár szerelmi lírára, hogy ritkán fejez ki statikus helyzeteket és mindig mozgáshoz kapcsolódik. Ez segít a népdalénekesnek a különböző természeti képek, a falusi élet különböző tevékenységeinek leírásában. A táj azonban nem önmagáért van, mindig kapcsolatban áll az emberrel. Ahhoz, hogy lássuk, mennyire megbonthatatlan kapcsolat van a Nagy László által átültetett énekekben a természet és az ember között, elég ha idézzük az alábbi két alkotást: Fújj, csak fújdogálj fehér szél és Záporsé) hull. Ami a poétikus hangvételt illeti, melyhez maga Nagy László is vonzódott, majdnem mindig hasonlat, párhuzam és képmozgást jelentő igével kapcsolatos. Mindez a szövegnek lakonikusságot, a képeknek azonban életet kölcsönöz. A következő dalnak, melyben a hasonlatok kivételes plasztikussággal jelentkeznek, Nagy László a Sétál a gyönyöríí kislány címet adta. Fehér szél fújja, fújkálja, Orcáján lebeg fátyla, Akár a napon a pára. Patyolat fehérei rajta, Akár a nagy vizek habja, Hajladoz dereka, válla, Akár a jegenyenyárfa, Szoknyája kerekül táncra, Akár a tenger hulláma, Hajfürtje úgy bukdos, iigy ráng, Akár az ardai pisztráng, Tüzecske villog szemében, Akár a csillag az égen. A környező természetből vett hasonlatok segítettek e lányalak részletes megrajzolásában. A felerősített kicsinyítő formák különös bájt és emocionalitást adnak a dalnak. Műfordítói szempontból vizsgálva, mindaz amit a dal értékeként felsoroltunk, azaz a dialektizmusok, az archaikus nyelvi formák, a különös formájú kicsinyített alakok, a helyi elnevezések, mind-mind a lefordíthatatlan elemek kategóriájába tartóznak. Nagy László az egyetlen lehetséges utat járja: a gondosan megválasztott igék, adekvát metaforák és hasonlatok révén őrizte meg a képek specifikusságát. Az eredeti szövegtől való eltérések: „köd" helyett „pára", „tenger" helyett „nagy vizek", „fenyőfa" helyett „jegenyenyárfa", „hal" helyett „pisztráng" - magyarázata logikus. Az esetek túlnyomó részében a változtatásokat a főnevek és igék kétoldalú kapcsolata indokolta. Nyilvánvaló, hogy Nagy László például a „fenyőfa" szó helyett a „jegenyenyárfát" használta, mivel pontatlan volna a hajladoz a fenyőfa megfelelés. A hasonlat logikai megőrzése céljából a fordító kénytelen volt a „jegenyenyárfa" szót használni, így a hasonlat érthetőbb asszociációt biztosít a ma-