Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)
TARJÁN TAMÁS: „Földi a bölcső, égi a baba" (A kisded motívum Nagy László lírájában)
kolásunk szerint a harmadik pályaszakaszra, a perem-tudatú lét tragikus hangoltságú pályaszakaszára különösen jellemző) betyár-, zsivány- (a „versben bujdosó"-) motívum. Jómagam Nagy László tekintete (1994)című könyvemben a ráébredés-motívum: a hajnali, reggeli döbbenet, a tiszta fejű, háborgó lelkű tehetetlenségérzet, a hasító haláltudat bemutatását kíséreltem meg. (Jön a hajnal fényességgel). Sokat köszönhetek Bori Imre (Két költő, 1967), Tüskés Tibor (Nagy László, 1983), Görömbei András(A 7 űgy László költészete, 1992), Kiss Ferenc (írások Nagy Lászlóról, 1993) és Vasy Géza (Nagy László-tanulmányok, 1993; Nagy László, 1995) című részben monografikus munkáinak, valamint Czine Mihály, Csoóri Sándor, Domokos Mátyás, Hekerle László, Koczkás Sándor, Kovács Sándor Iván, Nyilasy Balázs és mások tanulmányainak. A nevezetes „Mi a bajom Nagy Lászlóval?" polémiát a 2000 hasábjain (1989-ben) elindító Kálmán C. Györgytől a Nagy Lászlóirodalomtól mindig kifelejtett Mezei József egy régebbi írásáig, Alföldy Jenővel és Bata Imrével kezdve szinte az „irodalomtörténész-ábécé" valamennyi jelesebb tagjáig csaponghatnék a korántsem csupán udvarias névemlítésekkel. A valóság azonban az, hogy a most elemzendő kisded-motívum behatárolásához mindegyiküktől legföljebb inspirációt, ötleteket kaptam (amiként - szakszerű, s nem anekdotikus formában - tervezett következő vizsgálatomhoz, Nagy László versbeli szeszmotívumának leírásához is). A legközvetlenebbül kollégám, Vasy Géza mondott véleményt. O - a Kortársaink sorozatba szánt kötetének befejezése táján - a riigymotívum elnevezést pártolta. Miért nem vettem át ezt a tényleg szép szót? Erre az alábbiak remélhetőleg éppúgy választ adnak, mint arra, hogy - tudományos igényű munka esetében szokatlanul - miért mondok le a lábjegyzetekről. A motívum nemcsak megnevezi, de az idézetek segítségével ki is fejti önmagát. Nagy László egyik legkedvesebb és legfontosabb motívumáról van szó. E motívum, melyet egyelőre csak hipotetikusan, javaslatszerűen illeszthetünk a kisded-motívum terminussal, az újszülött gyermek kitüntetett szerepét, minden más gyermekkel vagy felnőttel, minden más egyéb emberrel szembeni kivételességét rejti magában. Ez nem az ifjabbacska vagy a fölcseperedett gyermek motívuma, nem a mindenkori - fiatalabb vagy meglett fiúé, akit Nagy László oly szívesen, oly változatos és mégis-egy alakban léptet föl számos kötet- vagy ciklusnyitó, illetve kötet- és cikluszáró költeményében. Ennek a viszonylag széles körben ismert és sokat elemzett fiúságnak olyan kettős szülő-versek állítanak emléket, mint például A rege a tűzről és jácintról az apát és az anyát is gyönyörű metaforával elkeresztelő-láttató hatalmas kompozíciója. Különösen kitűnnek ebből a verskörből az anya-fiú versek, amelyek közül csak mintának ragadjuk ki a Ha döng a föld szakaszait, a „Csodálatos Anya" dicsőítésével, s az ő (mesei képpel élve: „a Fehér ló") „növendék fiá"-nak vallomásával. A második - és később megismételt - „szívemhez anyám közelít" sor a döng ige (és a versszituáció) teljes összefüggésében távolról maga is az áldottságra utal („Magzat a szív alatt"; „rugdalózó magzat" stb.). A baba, a kisded, az újszülött fiúcska iránti Nagy László-i szeretet, törhetetlen bizalom fészke az édesanya iránti, sokszor mitologikusán is átrajzolt szeretet, az anyaságot övező hódoló tisztelet: a szülés, születés misztériumának mély megélése. Látjuk
