Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

SZIGETI LAJOS SÁNDOR: „Vállamon a bárányos éggel..." (Bibliai motívumok Nagy László költészetében)

tum végén a fiú halála áldozati halál a világ zúzmaraoltárán: „fehér ingem rongyos, véres, halálomért mondd ki fizet?" A paraszti életforma pogányságát fel kell áldozni. Az anyakép árnyaltabb: az anya itt egyben az örök anya is: „halhatatlan, zsendül és pendül ezer alakban", de ő Mária is, a fájdalmas asszony, Isten leánya, ahogy a középkori Mária-himnuszokban megfogalmazódik. S újra ott a végítéletképzet is: „Még a trombiták aranycsordái / bársonyban méláznak." És: „Hát ne siess, / nc kerekedj útnak!" A halál ellenében az egyetlen, amit a fiú felmutathat, a szó, a vers. így tér vissza a mű a költészet ősfunkciójához, a varázsló magatartáshoz. „Csücsülj szelíden s én mint álmomban: / hiszem, van erőm a varázsoláshoz. / A versem érted kiáltoz." Mint Bori Imre írja, „a kreatív világteremtés költői bűvölete szól Nagy László regéjéből. A másoló technikát, a kifejező-leíró költői magatartást felváltotta a teremtőé."

15 Az egyes szám első személyű lamentáció, az élet kegyetlensége után ott az ítélet kegyetlensége: Jaj, te idegen hatalom, lesz-e benned irgalom, I Rázkódó csengők esedezzetek: irgalom, irgalom! Az anya keresztény világával a fiú józanságát állítja szembe: Nem, nem! A mennyei karhatalom süket és vak lett édesanyám, az égbeliektől mit lehet várni? A fiú leszámol az illúziókkal, vállalva a küzdelmet, hogy a remény elvét az emberi lét felől kereshesse. Az anyakép is kitágul a vers végére: mint földanya, az örök születés és halál, a mindenség jelképévé válva: „holnapok tejút-ágya te, dicsőség néked anyám / verduni katonatemető: csupa tőr a te szíved anyám". A fiú a versben előbb táltosfiúként, majd Jézusként jelenik meg. Ez utóbbira mutatnak a következő részek: „Hitted-e, mikor vérszirmos ágyán a Boldogasszonynak / ketten feküdtünk már s a fájdalmak elódalogtak... játékból korábban izzadom a vért, mint Krisztus..." „Kék-eres bokádhoz leborultam, / sírok helyetted, háborgók érted, / megfeszülök érted haragomban!" A vers belső logikájának megfelelően a Fiú halálát az anya mint mindenség fájdalma követi: „örömöd engem clhoppol / iszonyatból, árnyakból, / de a jajod, a jajod, a jajod / meggyilkol!" A versben érződik egy pogány és keresztény passió szintje, ennek lezárása a fiú fohásza: „légy velem a bánat idején, hogy meg ne lágyuljak, anyám". A Jelenések könyve teheti helyeként másként is értelmezhetővé a Vállamon bárányos éggel című verset is. Az első sorok még egyszerűen szcntcnciajcllegűek, általános érvényűek, meghatároznak egy alapvető léthelyzetét: élni a végesség tudatában: „Nyár csak azért süt, hogy majd egyszer / leszüreteljen vész vagy fegyver. // Ki így, ki úgy, földön vagy égen, / mindent megtud rettenetében." A későbbi részek égiháború-utalása, archaikussága azonban már megidézik az utolsó ítéletet: „És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és Ion nagy földindulás..." (16.,