Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

SZIGETI LAJOS SÁNDOR: „Vállamon a bárányos éggel..." (Bibliai motívumok Nagy László költészetében)

18) „És a hót angyal, a kinél a hét trombita vala, készülc a trombitáláshoz." (8., 6) Ez a versben így szólal meg: „nagy fény mennydörög s ama kürtöt / sikárolják felborzadt fürtök". Épp e sorok teszik igazán emberközelivé a kozmikus képeket, a sikárol (sikál) tájszóban eleve van némi irónia, mely oldja is a páloszt. Bibliai eredetű kép a következő is: „tüdőre a hegy kősziklája, / harckocsi ront harmonikára". Ugyanez „eredetileg" a Jelenések könyvében így olvasható: „és mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket..." (6., 16.) A zárórész is értelmezhető többféleképpen: Sorsom egy merengés kitárja, iktatja az elme magéiba. En az ítélettel beteltem, akarom hogy ne is feledjem, tudjam hogy végül is kinyújtnak, így vcigtass szív, az iszonyúnak. Vállamon a bárányos éggel, s a nemvalósuló reménnyel legyen a koloncom tömérdek! Kik elmúlnak: szörnyen szegények! Ez a rész teszi egyértelművé, hogy az utolsó lehetőség, az utolsó még választható magatartás a költőé, s cz a megváltás fogalmához tartozik: ez nemcsak vállalt magatartás, hanem elhivatottság, kiválasztottság. Ahogy a bibliai szöveg ezt meg is erősíti: „Én, Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag. (Jk. 22., 16.) „és egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: imé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét." (5., 5.) Ugyanitt értjük meg, immár az egész vers ismeretében a cím egy lehetséges értelmezését is, mely szerint nem egyszerűen a bárányfelhős ég férfiéről van csupán szó, hanem az elveszett bárány képzetéről, melyről Lukács így ír: „És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén." (15.,5.) A válasz a vers kérdésére - a világgal szemben a költő csak önmagát képes felmutatni; a pusztulással lehetetlen szembeszállni, de a pusztulás nem jelenti egyúttal feltétlenül az elmúlást is, azaz az utolsó sor egyúttal a kiválás felismerésének megfogalmazása is. A Jézus-motívum, illetve a vértanúság képzete végigkíséri Nagy László hosszúverseit, ott van a Búcsúzik a lovacska, a Zöld Angyal és a Menyegző című művekben is. Az utóbbiban látható költői magatartásforma előfordul a Versben bujdosó kötet más verseiben is (Inkarnáció ezüstben, Én vacogok már..., Farsangi tükördal, Ragyogtam én is), közülük talán a Ragyogtam én is képzetrendszere a