Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

SZIGETI LAJOS SÁNDOR: „Vállamon a bárányos éggel..." (Bibliai motívumok Nagy László költészetében)

az apokaliptikus regényeket író D.H. Lawrence-szel: „A mítoszok ismét kezdenek hipnotizálni bennünket, a tudományos megismerési mód felé hajtó késztetés szinte teljesen kimerült bennünk"

10 Az ötvenes évek első leiének magyar költészetében is hasonló jelenségnek lehetünk tanúi, mint Juhász Ferenc apokalipsziscs-démonias" költeményében, a Tékozló országban vagy Pilinszky Apokrifben (mindkettő 1954-ben jelent meg). Ekkor írja Nagy László is első „hosszú énekeit" (7), köztük a legelsőt, a Gyöngyszoknyát (1953), illetve első változatát: az Aszályt is. Démontas látomás ez, melyben a valóság meghamisítása a vád, amiért bűnhődni kell, c bűn megnevezését követi a szorongásos, vihar előtti állapot, majd a vihartól megvadult ló romantikus látomása. A büntetést démoni erő hozza, a céda, kinek tánca és a tánc utáni tragikus állapot jelenti a csúcspontot, az utolsó részben - a záró meditációban - az egyetlen ember, kit megkímélt a „vízözön, világomlás", a kiválasztott „fönséges fejét bánat, bitangság fölé vágja - / s látja: az újabb harcok zöld arénája megnyílt, / mellébe levegőt vesz, tartja - egeket zendít." A démoni erőt képviselő céda alakjában ott lehet a Jelenések könyvének Babylonja, a Nagy Parázna, akinek alakja nagy hatással volt Nagy László képeire, mitológiájának kialakulására. Ezt mutatják majd a Versben bujdosóban található Párbaj sorai: „szűz hangon ordítok magamra / árnyékodon állva: Babylon / te sem vagy más: / két lábon forgó őrült hófúvás / nagy éjszakában ítéletfehér / asszony, halál hadüzenete. // O, gyullasztó hideg, / végzet, világos képletú, / jég-tükrös, gyutacs-gyöngysoros / orkán, de kislány-énekű, / de nagy parázna, bömbölni való / tavaszra tél, a tüzemre mohó / tündöklő ártalom, / légy már a Dunán hab-tutaj / omlásodért fohászkodom." A Gyöngyszoknya cédájának attribútumai megegyeznek a Párbaj Babylonjáéval, vagyis a város, a romlott város démoni megjelenése teljesíti be az ítéletet a falu fölött s tönkreteszi. A korba - az ötvenes évek világába - helyezett mitológiává növesztett vízió - ma már ismert - nem túlzás. A sűrítés, az intenzitás, az átstrukturálás, a felnagyítás következtében a céda megjelenítése nem egyezik meg teljesen a bibliai parázna alakjával. Ott a következő olvasható: „És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom szála az égből az emberekre; és káromiák az Istent az emberek a jégeső csapásáért; mert annak csapása felette nagy. ( 16., 21.) ... Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skarlátba, és megékesítetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel... (17., 4.)" A népi hiedelemvilág is belejátszhatott a sajátos Nagy László-i megformálásba, ugyanis a magyar hiedelemvilágnak van egy női kísértete, a kisasszony vagy szépasszony, aki ha „ellenkeznek, kötekednek vele, esetleg káromkodnak előtte, akkor haragjában mindent összetör, amit a közelben talál."

12 Elképzelhető itt a bibliai és a népi mondai alak eggyéötvöződése. Az „éden" elvesztése után a költő eszményeihez méri a valóságot, s eszményeiben egy harmonikus világ képe él, ahol a szép, a jó s az igaz egymástól lényegileg nem különbözik; a van-na\ szembe a legyen-t, a valósággal szembe a hit, a szándék, az erkölcs érveit állítja. Ez a magyarázata, hogy Nagy László verseiben az elhivatottság nemcsak a külvilággal kerül disszonáns viszonyba, hanem magában a költőben is megformálódik egy ellcntendencia: a véglelessévégzetessé stilizált költőszerepet feladatként vállalja, az intellektus immanens pa-