Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

JÁNOSI ZOLTÁN: Nagy László mitologikus költői világa

c

y át to,

Vf Zo/íán NAGY LÁSZLÓ MITOLIGIKUS KÖLTŐI VILÁGA A Nagy László költészetet szinte jelentkezése pillanatától nyomon követő kritikai és irodalomtörténeti figyelem fejlődésének folyamatában és a legkülönfélébb szempontokból közelíti meg ezt az összelett, tág dimenziókat sűrítő költőiséget. A poétikai bemérést célzó, mind emélyültebb mű- és pályaszakasz-értelmezések a társadalmi helyzetre reagálás, a műfaji, formai újítások, a világirodalmi és magyar költészeti rokonság, a képvilág, az úgynevezett „népi szürrealizmus" megjelenési módja, a szintetizáló erő és más fontos vizsgálati elvek köré kristályosodnak. E mérőpontok egyben a Nagy Lászlói líra státusának alapvető koordinátáit jelölik ki.

1 E közelítési mértékek között is hangsúlyozott, fundamentális jelentőségű e költészet mitologikussságának kérdésköre. Nincs olyan Nagy Lászlóról megnyilatkozó, aki ezt a szót, mítosz, az életmű vagy az egyes művek értékelésekor le ne írná, vagy ne érintené. Almási Miklóstól, Czine Mihálytól Vasy Gézáig, Görömbei Andrástól, Gömöri Györgytől Tóth Erzsébetig, Orbán Ottóig, Csoóri Sándortól, Domokos Mátyástól, Koczkás Sándorig, Pomogáts Béláig, Tamás Attiláig szólalnak meg az értelmezések, elemzések, megjegyzések Nagy László mitologizmusáról. Ez a korántsem teljes névsor önmagában jelzi, hogy a mitologikusság e költészet megkerülhetetlen, egyik legizgalmasabb vonását, alkatának és líratörténeti helyének egyik legfontosabb meghatározóját adja. „Nagy László... ismeri azokat a mitikus motívumokat, amelyeket továbbformálva újra égető jelekké, felismerhető, fájdalmas üzenetcsonkokká tudja formálni asszociációnkat. Saját lénye nem is mesei, hanem mitikus nagyságúvá növeszik"

2 - írja például Almási Miklós. Diószegi András a Nagy László-i versvilág univerzális mítoszvonásairól és azok modellálló funkciójáról szól. „E külön világ... nem a menekülés aziluma számára - fejti ki -, hanem ellenkezőleg, a teljes élettel vállalt küzdelem színtere. Egy olyan valóság, amelyben mintegy sűrítetten, és szinte kozmikus felnagyítottságban gomolyognak azok az erők, amelyek a reális világot betöltik."' Fülöp László a mítoszteremtés és az archaikus szellemiség között von párhuzamot: „Képzeletműködésében kimutathatók az antropomorfizáció egészen ősi formái, a mágikus látásmód archaikus nyomai. Teremtett birodalmát benépesíti irreális képzetekkel, a valószerűség követelményét szétfeszítő, jelképerejű figurákkal és motívumokkal"

4 - fogalmaz. Görömbei András pedig e versvilág belső szerkezetéig hatolva állapítja meg: „Tartóilléreit ennek a motívumrendszernek ősi archetípusok adják, melyek végső soron az élet és a halál ellentéteire redukálhatok..."

5 Ezek - és más hozzájuk hasonló, vagy rajtuk túlmutató - felismerések Nagy László művilágának mitologikus karakterét és a költő világirodalmi helyét nagy