Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

JÁNOSI ZOLTÁN: Nagy László mitologikus költői világa

pontossággal rajzolják eló'. Ugyanakkor c Nagy László mitologizmusát értelmező gondolatok, éppen intenzitásuk és mélységeik miatt, már a harvanas-hetvenes években olyan területekre hatolnak, ahol a mögöttes mítosz- és folklórértelmező tudományok már nem tudnak további kapaszkodókat adni, a továbblépéshez járható ösvényt nyitni. Főképpen a mítoszpoétikának és -elméletnek, valamint a népköltészet etnografikus-történeti-milopoétikai megközelítésének diaszpórikussága, s az integráló erejű nagy összegzések hiánya gátolja a Nagy László-i mítosz képének még átfogóbb megrajzolását. Az irodalomtörténetnek e feladat teljesítéséhez be kell várnia a - jelen esetben - „háttértudományok" felzárkózását. Ez a nyolcvanas évek közepérc-végére következik be. Különösen Meletyinszkij 1985-ben magyar nyelven is napvilágot látott A mítosz poétikája című könyve, a mítosz mibenlétét és a folklórral való kapcsolatát széleskörűen bemutató 1988-as Mitológiai enciklopédia, s a nemzeti viszonyaink között hozzá mérhetően monumentális alkotás, az ugyanabban az évben Vargyas Lajos főszerkesztésében kiadott nyolckötetes Magyar néprajz ötödik könyve: a Magyar népköltészet adnak további átgondolásra sarkalló ösztönzést. (A Magyar népköltészet a mitologikus szférákig hatóan követi nyomon az egyes népköltészeti formákat, s feltárva archaikus kapcsolataikat egyik elméleti bázisává válik a népi kultúrából merítkező műköltészet vizsgálatának is. Az irodalomértékű folklorisztika, aminek igényét Gulyás Pál még 1937-ben úgy fogalmazta meg, hogy „föl kell végre állítani... valami összefoglaló nagy műben a magyar kultúra folklór-mérlegét (Út a Kalevalához)*'', voltaképpen ekkor, e műben kapja meg jelentős hátterét.) A Nagy László-i mitologizmus-feltárás több évtizedes értékeinek, az egyéb mitologikus költői vonulatokat értelmező magyar kutatások tapasztalatainak (Czinc Mihály, Cs. Gyímesi Éva, Csoóri Sándor, Göbömbei András, Hankiss Elemér, Kenyeres Zoltán, Pomogáts Béla, Tamás Attila és mások munkáiban) és az említett mitopoétikai-etnográfiai-népköltészeti szintézisek konklúzióinak mérőszögében a Nagy László-líra genetikai, ideológiai és szerkezeti vonatkozásban is a világirodalomban a századelőtől kibontakozó - az ő esetében archaikus mítoszra alapozó remitologizációs poétikai vonulat egyik legjelentősebb, betetőző jellegű, költészetünkben létrejött életművének minősíthető. Ami nemcsak önkörében hordoz nagy értékeket, hanem egy mélyről jövő líratörténeti folyamat egészének mibenlétére, a magyar líra Balassitól kezdőpontozható, úgynevezett bartóki vonulalánakkiteljescdésének történeti fokozataira is rávilágító fénnyel, szereppel bír. E folyamat történeti fázisait ugyanis a maga szintézise felől teszi megfoghatóvá és láthatóvá, s a lépcsőfokokat Balassitól jelenéig a folklór és népköltészet műfajainak, világának mind mélyebb és szélesebb körű, az archaikus mítoszok felé közeledő felfedezési és irodalomba építési szakaszaiban jelöli meg. A remitologizáció (másképpen neomitologizmus) fogalmát Meletyinszkij vezeti be a kulturális köztudatba. Meghatározása szerint a remitologizáció „a huszadik század jellegzetes jelensége, mint alkotásmód és a mód mögött megfogalmazódó világlátás". A jelenség tartalomként, szerkezetként és történeti tendenciaként is a tizennyolcadik századi felvilágosodás és a tizenkilencedik századi pozitivizmus