Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

TÜSKÉS TIBOR: Nagy László: Inkarnáció ezüstben

idegen, nyomasztó, félelmes, kietlen tartalmú hó-motívumra épülnek, talán elegendő a Havon delelő súvárványtz hivatkozni. A hó-képzetnek ez az értelmezése egybevág azzal, ahogy József Attila költészetében is szerepel ez a motívum. Véletlen lehet-e, hogy Nagy László József Attila! című versében a „téboly havát"-ra ez rímel: „eszed a halált"? Az Inkarnáció ezüstben azért figyelemre méltó vers, mert benne a hó motívum pozitív jelentéstartalommal szerepel: az emberi tisztaság, az érték, a humánus élet megfelelője. A havazást itt a két szerető kelti: „Ezüst-maszkunkat ezüst-kezünk / elmozdítja csak s dől a hó / zihálhat havat is két szerető / fölszabadulva az égre forgunk". Valamiféle mítoszivá növelt, „egyetemes tél", világot beborító havazás képzete bontakozik ki előttünk. Ami a két szerető mókázó jó kedvére, csintalanságára, karácsonyi örömére, boldogságára leselkedik, ami a rossz, a negatív erő, annak a versben az árulás városa a képi megfogalmazója. Ez a felülről nézett város a kinti világ, a deformált társadalom jelképe, amely az emberi személyiséget korlátozza, az élet minőségét megrontja, s a természet (a hó) tisztaságával szemben a szennyezettség szinonimája. Tulajdonságait a betegség (agydaganat), az árulás, a bibliai Júdás (harminc ezüst) és az aranyat istenítő, csak a pénzt tisztelő kapitalizmus (hatalmas páncél-mackók) motívumaiból szövi egybe. Jellemzője az a bornírtság, amely „összeadja / köbméterekké a hulló havat". (Ugye mi is olvastunk már olyan újsághírt, hallottunk olyan szenzációs rádióközleményt, amely azt közölte, hogy egyetlen téli éjszaka ennyi meg ennyi köbméter hó hullott fővárosunkra?) Ez a város, cz a lenti világ, a rontás, az árulás megszemélyesítője az, amely egyre fenyegetőbb üzenetét küldi: először csak figyelmezteti a szeretőket, ne mókázzanak, másodszor felhívja a figyelmet a leesett nagy mennyiségű hó eltakarítására, harmadszor parancsot ad a szeretők elpusztítására, lelövésére. Az Inkarnáció ezüstben nyelve erőteljes, merész, szuggesztív nyelv. Szókincsében különféle nyelvi rétegek keverednek egymással. Van itt keresztény vallásos kifejezés (inkarnáció, imádat, harminc ezüst), a népnyelvi eredetű szó (hömbölyödés), jassz kifejezés( páncél-mackó), a hadi-katonai szaknyelvben honos - ezen belül is a barbár szkíta harcmodor érzékeltetésére alkalmas - nyelvi elem (íjász, hajrá, nyíl, húr, nyereg, sisak, nyargaló fejedelem). A vers nyelvi anyaga, szóképei elsősorban a három alapmetaforához - a két szerető, a havazás és az árulás városa képzethez kapcsolódnak. A „te sörényes" a ló-képzetből származik. A „két szerető" hívja elő a többes szám első személyre utaló fogalmazást (maszkunk, kezünk, forgunk, ne hagyjuk abba, itt maradunk stb.), a másik személyt megszólító beszédhelyzet pedig az egyes szám második személyű megszólítást (tekints lc, tombolj te stb.). A vers egészét átszövő, legmeghatározóbb metafora a havazás képzete. A hó szó és különféle változatai, ragozott, képzett, szóösszetételben vagy szókapcsolatban szereplő alakja tizennégyszer (!) fordul elő a versben: dől a hó, havat, hópelyhet, havazzanak, havazás, hómunka, hóvihar stb. Legeredetibb, legmeghökkentőbb módon alighanem ebben a metaforában: „hó bikái", és ebben a kontrasztot kifejező jelzős szerkezetben szerepel: „forró havazás". A mindent beborító hó tisztaságának ellentéte „az árulás városa". Az árulásra („harminc ezüst") és a kizsákmányolásra („ülnek ott hatalmas páncél-mackók / hasukban az apró szabvány-zacskók") utaló