Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

„Műveld a csodát..." Vallomások Nagy Lászlóról - DÖBRENTEI KORNÉL: A megszabadított angyal

ban az a gyötrelmesen gyönyörű, hogy pillanatonként fölmagasztosulsz és pillanatonként letaglóz a kétségbeesés." Igaza van: a költészet bizonyosságos kétely. Számomra Nagy László, teremtő személyiségét tekintve inkább beethoveni alkat, mint mozart-i. Hegyeket mozgat, sziklákkal dobálódzik, de a súlyosan tündérkedő költő éteri is tudott lenni, erőtől duzzadóan barangolt olykor a metafizika tájain, plasztikusan írván meg a foghatatlant. Tanulságos összevetni a költői rangban azonos, de stílusban, látásmódban annyira különböző Pilinszkyvel, akinek Zöld című versét idézem: „Elmerül szemem, arcom, lelkem, / minden élőlény megmerül / abban a feneketlen zöldben, / ami egy fa kívül-belül." És most figyeljük meg, mire gondol Isten ezüst parasztja, ha megáll .4 meggyfa alatt. A hajló meggyfán megkötözve egy fehér angyal reng röpös, meggyet szakítok, elpattantom, attól lesz ajkad vérvörös. Gallyat török: nibínkoszorú ott remeg homlokod körül, a meggyfa táncol és az angyal megszabadulva elröpül. És egészen hozzádig száll Laci bátyám, hogy megvigye a szomorú hírt: itt állunk nélküled a mitikussá növekedő meggyfa alatt, kifosztottan és böjtre fogottan, mert a korafagytól fekélyes rügyekben talán ha lappang az ígéret. Itt állunk nélküled ebben a hamis kikeletben, bizonyosságosan tudva: hiányodat a tavasz sem növi be. Budapest, 1995. április. Költészet napja