Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

GÖMÖRI GYÖRGY: Nagy László híre és művei angol nyelvterületen

ban közölt recenziója, amit ezzel fejez be: „a versek ebben a kötetben az eddig magyarból megjelent fordítások közt a legjobbakhoz sorolhatók" (BA, Summer 1975). Sajnos az akkori magyar hivatalosság az összes megjelent kritika közül csak Roger Garfiltnek a London Magazine-ban közölt szövegére figyelt föl, amely azért marasztalta el Nagy Lászlót, mert „fegyelmezetlen romantikus"-nak találta, aki Vaskó Popával szemben nem támaszkodik a magyar népi hagyományokra (!). Aki csak kicsit ismeri Nagy költészetét, tudja, hogy cz a vád alaptalan, s hogy Nagy László legalább olyan autentikusan „népi" magyarul, mint Vaskó Popa szerbül. (London Magazine, June/July 1974) A Love of the Scorching Wind közönségsikere (ami azt jelentette, hogy a kötetből már az első évben eladtak Angliában és Amerikában kb. ezer példányt) nem jelentette, hogy az ottani antológia-szerkesztők, vagy kritikusok figyelme Nagy László felé fordult volna. Egy Budapesten kiadott fotóantológia, Thelma Dufton felvételeiből, amihez Robert Graves írt előszót, még 1977-ben újraközölte ugyan Tony Connor egyik fordítását (történetesen a kevésbé sikerült Himnusz minden időbeni), de egyébként a már említett Vajda Miklós-szerkesztette antológiáig (Modem Hungarian Poetry, 1977) kellett várni ahhoz, hogy Nagy László tíz rövidebb és egy hosszabb verse egy valóban nemzetközi piacra szánt antológiában lásson napvilágot. (Ebből a szempontból kevésbé fontos két Nagy László vers közlése az ÁRION című budapesti antológia 6. számában, 1973-ban). Ami A forró szél imádatát illeti, annak időközben újabb fordítója is akadt Kabdebó Tamás személyében, aki azt 1976-ban megjelenő Hundred Hungarian Poems című manchesteri versantológiájában adta közre. De a Vajda Miklós-féle antológia kritikai visszhangja során többen szenteltek egy, vagy több bekezdést Nagy Lászlónak ebben a gyűjteményben szereplő verseinek. Clive Wilmer barátom a London Magazine 1981 február-március számában például ezt írta: „Nagy gazdag zeneiségű versei eléggé rokonítják őt Lorcával és Dylan Thomas-szal - mindkettőjüket fordította, - jóllehet az ő verseiben társadalmi, vagy politikai elemek is vannak. Ezek az elemek éppoly központiak művészetében, mint ahogy azok Pilinszkyében is, és Pilinszkyhez hasonlóan ezt a közéleti szerepet, minthacsak akarata ellenére kellett volna elfogadnia". Ennek a tételnek a bizonyítására Wilmer A falak négyszögéből idéz néhány sort. Másszóval angol olvasatban Nagy László „közéletibbnek" tűnik, mint amilyen valójában volt. Egy későbbi magyar irodalmi antológia, az Ocean at the Window (vagyis „Óceánra néző ablak"), amit a magyar származású bibliográfus Albert Tezla állított össze és adott ki 1980-ban, Nagy Lászlót jelentőségének megfelelően számos művel képviselteti. Újraközli a Morgan-féle v4 vasárnap gyönyörét, négy rövidebb verset és a Menyegzőből egy részletet közöl az 1973-as kötetből, a hetvenes évek költeményei közül két prózaverset és öt új verset, hármat Tony Connor és kettőt Kenneth McRobbie fordításában (köztük/l zöld sátor elégiáját), végül pedig egy 1965-ös interjúból és egy 1975ös szövegből (Megismerés, nyelv és vers) közöl részleteket egy Georgia Lenart Greist nevű magyar születésű amerikai hölgy rendkívül gyenge fordításában. Tezla bevezetője a versekhez eléggé részletes életrajzot ad, de nem nyújt új szempontokat és inkább elálmosítja, mint felvillanyozza az olvasót. Viszont érdemes megemlíteni, hogy Bruce