Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

GÖMÖRI GYÖRGY: Nagy László híre és művei angol nyelvterületen

kötettel. A legtöbb kritika - bár korántsem mindegyik! - tónusa pozitív, elismerő volt; ízelítőül hadd idézzek néhányat ezek, de a kevésbé elismerők közül is. Az angol napilapok közül csupán a Guardian-ban jelent meg a könyvről recenzió Martin Dodsworth tollából, aki egyszerre öt angolra fordított közép-keleteurópai költőt ismertetett. Őt Nagy László Dylan Thomasra emlékezteti; dicséri a fordítókat, de nem találja elég változatosnak a költőt, s ezt írja: „az olvasó csak tejszínhabos csokoládészószt vacsorázik, s ez nem elégíti ki" (1974. I. 5.) Nem állhatom meg a szóviccet: hiszen itt Dodsworth költőnket a somlói galuskához hasonlítja! Ezen kívül még vagy tíz hetilap illetve folyóirat szentelt Nagy-Britanniában és a tengeren túl külön ismertetést, illetve hosszabb-rövidebb kritikai méltatást ennek az 1973-as kötetnek. A baloldali Tribune kritikusa, Martin Booth például figyelemreméltó, mert Nagy László kötetét együtt tárgyalja az azóta Nobel-díjas Joszif Brodszkij akkortájt megjelent angol fordításkötetével. Címül ezt adja kritikájának: Európaiak, akiket érdemes ismerni és bár viszonylag röviden ír Nagy Lászlóról, dicséri annak formai és tematikai sokoldalúságát, személyes és egyetemes szimbolikáját és úgy véli, Nagynak sikerül „a személyes mítosz egyetemessé tétele, amely új relevanciát teremt" (Tribune, 1973. XII. 23.). Érdekes módon a világnézeti spektrum túloldaláról is vannak pozitív vélemények. Thomas Blackburn, a katolikus Tablet kritikusa szerint (1974. III. 30.) a kötet fordítóinak sikerült pontosan eltalálniuk Nagy László hangját, majd ezt írja: „Nem fér kétség ahhoz, hogy a költő látomása eredeti, s ahhoz sem, hogy legjobb művei gazdagítják a lét mozgásáról és sodrásáról való tapasztalatunkat". A tekintélyes Times Literary Supplement (akkor még) a névtelenség füstfüggönye mögött rejtőző kritikusa 1974 márciusában azt emeli ki, hogy Nagy László, bár komplex költő, ugyanakkor az életigenlés költője. A kritikus „megkapónak" (impressive) nevezi a kötetet, s ezt írja: „Nagy olyankor a legjobb, amikor van helye arra, hogy egy témát gyorsan változó hangulatokon keresztül és a szorongatott egyszerűség képei között vezessen át". Arra is felfigyel, hogyan reagál az ötvenhatos forradalom utáni megrázkódtatásra Nagy László költészete, hogy A falak négyszögében vallomása a lírát tehetetlennek, hatástalannak látja. A két angol fordító közül a kritikusok általában Tony Connorl, a rövidebb versek fordítóját dicsérik, így Anne Cluyscnaar a Stand és Fleur Adcock az Ambit című folyóiratban. Utóbbi egyébként nem rokonszenvezik azzal, amit a magyar költő romanticizmusának nevez, azzal, hogy szerinte Nagy szótárában „a csillagok, virágok, napok, madarak és üvöltések... dominálnak". Nem fogják meg a Kenneth McRobbie fordította hosszabb költemények sem, s recenzióját fanyalogva azzal zárja, hogy biztos benne, Nagy versei „sokkal jobban hangzanak magyarul" (Ambit, 59,1974). Meglehetősen pozitív a Canadian Slavonic Papers kritikusának, Carol Shieldsnek a véleménye az oxfordi kötetről. Szerinte cz a gyűjtemény nyomatékosan cáfolja azt a hiedelmet, hogy az irodalmi fordítás során elvész a költészet. Nagy László „élénk és merész" képalkotását Dylan Thomaséhoz hasonlítja, s nem takarékoskodik a jelzőkkel, a könyvet „értékesnek" és „nagyszerűnek" nevezi. Hasonlóképpen elismerő hangú Sándor Andrásnak, aki az egyik washingtoni egyetemen tanít, a Books Abroad-