Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

DONKA NEJCSEVA: Nagy László és a bolgár népköltészet

csolatának lényegére. Ez a kapcsolat a lehető legnemesebb célokat szolgálja és a lehető legragyogóbb eredményeket éri el, hol csak sugallatban, hol egyenes utakon, például az a régies verselés, amelyet a Testvérek fehérben című költeményben fedezhetünk fel, melyben az áldozat vállalása motívuma a Fehér László című balladából ismert ábrára emlékeztet bennünket. A babonás ráolvasásokkal rokon hangvitelűek a Szépasszonyok mondókát Gabiiéire sorai. A Jönnek a harangok értem című prózavers pedig mesés és babonás elemeket is hordoz magában. A népdalokra jellemző szimmetriára utaló motívumot találunk a Fejfáknak fejfa című versének több mint a felében. Nagy László az a magyar költő, aki a hagyományban játékossága mellett kemény tartalmat, egyszerűségében nemességet és „szív szakadásig" gyönyörűséget fedezett fel. (...) Távol álljon tőlünk a gondolat, hogy lándzsát törjünk a bolgár folklór Nagy László alkotói tevékenységére gyakorolt közvetlen hatása mellett, ez megkérdőjelezhető lenne, viszont tény, hogy népköltészetünk gazdagsága segítette a fiatal költőt a folklór iránti tartós érdeklődésének kialakulásában, a folklorisztikus értékek egyéni elsajátításában. Tény, hogy Nagy László költészetében meghatározó hatásként van jelen a magyar népnyelv és népköltészet (amelybe származásánál, neveltetésénél fogva beleszületett), és a műfordítások, tanulmányok csatornáin hozzáérkező európai folklór. Alkotásaiban a szürrealisztikus modernség és a népköltészeti ihletés megbonthatatlan egységben van. Költészete a legtágabb és legnemesebb módon utal a népköltészetre. A folklór internacionalizmusa és absztrakciói, egyetemes és ősi jellege hatják át líráját, a nemzeti bezárkózás, a túlzó egyszerűség, az ábrázoló realizmus, „népi" magatartása távol áll tőle. „Nekem a népköltészet többet jelent mindenfajta népi költészetnél..." Nagy László abszurditásig teljes képeit, melyek a látvány szintjén mindig érzékletesek és általában a népélet empirikus valóságára utalnak - mint Csoóri Sándor kifejti -, nem az ábrázoló, hanem a látomásos realizmus logikája vezeti, „mely a külső világ átrendezésével a belső világol nagyobb hűséggel és nagyobb arányban fejezi ki, mintha az áttétel nélküli realizmus eszközeit használná". Ez az úgynevezett népi szürrealizmus, melyre az eredeti folklór alkotásokból is sok szép példa hozható. A szóhasználat területén is kimutathatók a folklórból beszűrődött elemek szoros összefonódásban a XX. századi modern ember szókincsével. Például a népmesék aranyalmáit villantja fel, mint asszociációt az illúzióvesztést ekképp kifejező sor: „... arany nullává züllik a mese". Feltűnik egy másik sor is újra az „arany" melléknévvel: „... itt kattog arany medencecsontod". A fokozhatatlan beteljesülés tartományait idézi itt az arany jelző, mint a mesékben. Ez csak egyetlen példa Nagy László költészetéből arra, hogyan töltődhet fel a költő és az olvasó tudata olyan asszociációs áramokkal, melyeket a folklór alkotások közös ismerete táplál. Nemcsak szavak, hanem készen vett szófordulatok és motívumok is előfordulnak, melyek folklóreredetűek Nagy László költészetében. Klisészerű átvételüknek sajá-