Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

DONKA NEJCSEVA: Nagy László és a bolgár népköltészet

szerepét töltik be. Ugyanígy viszonylag állandó jellegűek az alábbi szimbolikák: napöröm, fekete köd-bánat, galamb-leány, sólyom-legény. Néhány szimbólum egyezik a miénkkel, de vannak különbségek is. A fordítás során Nagy László megtartja a madár-szimbólumot, de változtat a virágok és a fák elnevezésén. A magyar népdal-hagyományhoz hasonlóan a bolgár szerelmi líra leggyakoribb megszólítása, a „szerelmem", a fordításban a következőképpen változik: „első szerelmem", „virágom", „édes párom", „fürjem", „kismadaram", „babám". Az „Anyám, én öreganyám" „Édesanyám, édes szülém" lesz. Nincs olyan verssor, amely ne viselne magán valamit Nagy László alkotói leleményéből. Szépek azok a sorok, amelyek fokozzák a humort, például: „fűszálba akadt kaszája" [Szerelmem lement a rétre), „Agyamban a tűz feküdjék, / Csibe egyen vacsorámból" {Hajladoz a gyertya lángja) - (Szlavejkov 177.), „Fölsírt a gyenge szűzleány: / Égek a vízért, jó anyám!" (Fölsírt a gyenge szűzleány) - (Sztolin 219.), „Fáj, amit a leány foga vágott, / Örökké fáj, soha be nem gyógyul!" (Erdőszélén) - (Szlavejkov 145.) és így tovább. így jutunk vissza az ihlet pillanatához, a teremtő sugallat szükségességéhez Nagy László fordítói munkájában. Próbáljuk meg utólag kihámozni a tökéletes megvalósítás titkait a Szerelmem lement a rétre című énekben: (Elindult az úton, szerelmét, aki füvet kaszált a lovának, az út mentén találta, ahogy ott kaszált, elaludt.) (Szlavejkov, 70.) Nagy László fordítása: Szerelmem lement a rétre, Kaszálni friss eleséget. Réten az álom megszállta, Fűszálba akadt kaszája. Érezni a módosítást anélkül, hogy bármit elvenne belőle, megmenti lírai jelentését. Az eredeti harmadik személyben közli a tényeket, a fordítás - első szentélyű vallomás. Az utolsó két verssor ismét jelentékenyebb, több mint ízes, hangulatos valóságelem. Ahelyett, hogy a tényeket leghétköznapibb formájukban írná le, amint azt az eredeti kínálja, két, a költő fantáziájában született poétikus kép jelenik meg. Az első, a leszálló álom nem oly meglepő, közel áll a népi dalhagyományhoz. A második, káprázatos hangulatváltozást kölcsönöz. Érezni benne a költői iróniát, különleges stílushatást ad a dalnak. Nem is jut eszünkbe elvitatni ezeket a telitalálatképeket a műfordítótól, annyira megragad bennünket a jobban kidolgozott kép. A szinte látható alvó leány alakja egyszerűen játékos ötletszikra, a „Fűszálba akadt