Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

DONKA NEJCSEVA: Nagy László és a bolgár népköltészet

gyar olvasó számára. Az eredeti szövegben szereplő „hal" szó helyett azért használta a „pisztráng" alakot, mert így megfelel a költő által képzett „ráng-pisztráng" rímnek. A „pisztráng" ugyanakkor gazdagabb jelentés tartalmakkal bíró szó, mint a hal, a gyorsaság, a fiatalosság, kedvesség, kicsiség asszociációt egyszerre kelti fel és így, ebben a leírásban alkalmasabb hasonlat-anyag. A figyelmes összehasonlítás arra utal, hogy a költő átültetésében egyetlen jelző sem véletlenszerű, poétikai, esztétikai vagy éppen folklór meggondolások következtében került a helyére. A költőműfordító pontosan olyan mértékben erősít fényt és árnyékot, ahogy a rodopei énekes a színek kontrasztját rajzolja. A rodopei énekes mindezt nem azért teszi, mintha nem ismerné a fokozatos átmenetek és nüanszok művészetét, ellenkezőleg: érzéke van a festőiség, a koloritás iránt, Nagy László pedig a valószerűt, a poétikust és a szokatlant a lefordíthatatlan folklór elemeket kompenzálva alkalmazza. így például a „Fehér szél fúj, fehér szél fúj..." kezdetű ének Nagy László fordításában a következőképpen hangzik: „Fehér szél támad, forró szél támad". A „fehér" helyettesítése az ismétlés második részében a „forró" szóval nem véletlen. A bolgár hallgató számára a „fehér szél" a dél felől, az Égei-tenger irányából jövő tavaszi szelet jelenti, a magyar olvasó számára nincs ilyen jelentéstartalma, inkább kicsit mesterkélt műköltői szinesztéziának hat. Annak érdekében, hogy az olvasók számára kiegészítő információt szolgáltasson, a fordító kénytelen volt új jelzőt használni, amely nem ellentétes a sormetszet utáni rész ismétlésével, azaz a soron következő sor első részére épülő ének egységével. A „Záporeső hull margarétásan..." kezdetű ének a bolgár szerelmi líra gyöngyszeme, amely a rodopei népélethez kapcsolódik. Az elmúlt évszázad társadalmigazdasági dokumentuma, amikor a férfiak az év legnagyobb részében szülőföldjüktől távol, Trákiában, az Égei-tenger mellékén és a görög szigeteken kerestek megélhetést maguknak. A mindössze 10 sorból álló ének vége nemcsak szépségével, hanem évszázados népi bölcsességével is jeleskedik: Nagy László fordítása: Pénz a kezedbe mindig akadhat, de az ifjúság egyszer ragyog csak, de az ifjúság, akár a harmat, hajnalban gyöngy még, nappal már semmi. Az utolsó két sorban rejlik a népdal finom életfilozófiája. Nagy László fordításában megcsodálhatjuk a nyelvi rátalálás közvetlen mozdulatát, az emocionális telítettséget. Ezt a célt szolgálja a „ragyog" ige, a harmat új képi megformálása, a „gyöngy"-höz hasonlítása. A rodopei ének köznapibb forgalmakat használ, melyek önmagukban hordozzák a megfelelő asszociációkat. A népdalok változatos és gazdag szimbolikával bírnak. Az emberi élet jelenségeinek és a természeti jelenségeknek párhuzamos ismétlése, úgynevezett parallel formában, jelentős mértékben fokozza az énekek művészi hatását. Állandó párhuzamok jönnek létre, melyek a bolgár és a magyar énekekben egyaránt az építő emelek