Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

JUHÁSZ PÉTER: Nagy László és a bolgár népdal

helyett: elold a jászoltól; Àj te lányom, Angelina helyett: Aj te lányom, édes Angelina; Vedd ki lányruhádat helyett: Vedd ki onnan szűzi lányruhádat; vaskapu­hoz helyett: magas vaskapuhoz; bókolj helyett: szép szelíden bókolj; megszólal he­lyett: megszólal végtére; Latin(szki) király helyett: jó Latin(szki) király; Ittunk, et­tünk eleget helyett: Ittunk, ettünk, eleget mulattunk; add ide helyett: ad ide végre; Latin(szki) király szól helyett: Jó Latin(szki) király szól ekképpen; Krali Markó he­lyett: vitéz Krali Markó; hét év helyett: immár kilenc éve; (a hétből bizonyára azért lett kilenc, mert a két szótagos immár töltelékszóhoz kellett még egy szótag, hogy meglegyen a jellegzetes tíz szótag); Lova így szól Markónak helyett: Lova így szól Markónak titokban; Szerecsent kieresztik helyett: Szerecsent a tömlőéből kieresztik; sima udvara helyett: szép sima udvara; tölt a király három nap és éjjel helyett: Isz­nak, esznek három teljes hétig; megszólal helyett: megszólal végtére; Latin király szól helyett: Jó Latin király szól ekképpen; üljön meg a gyermek helyett: jártasson, tán­coltasson engem stb. stb. (A hét király és a szerecsen) Kétségtelen, hogy ha egy hősének egyszerű, keresetlen nyelvébe bekerül 80-100, csak a versmérték kedvéért használt henye verstöltelék, töltelékszó, többnyire jelző, amely talán leginkább magán hordja az egyéniség elkülönítő stílusjegyeit, a hősé­nek nyelve hordja az egyéniség elkülönítő stílusjegyeit, a hősének nyelve gazda­gabb, árnyaltabb és főleg egyénibb lesz. Az alkotó egyéniségnek ez a megnyilvánu­lása azonban idegen az ősi, archaikus bolgár népköltészettől. Az új stílusú magyar népdalokra viszont jellemző. S így Nagy László még ott is a magyar népdalok stílusához közelítette a bolgár népdalokat, ahol nem akarta. E hűtlenségre hűsége, a bolgár versmértékhez való ragaszkodása vitte. Jól tudta, hogy ha a bolgár 4 + 6 képletű tízesekből elhagy két szótagot, akkor a lényegesen kevésbé elterjedt felező nyolcas (4 + 4), az ősi magyar versmértékhez közelíti a sajátos bolgár versformát. A töltelékszavak túlzott használatát viszont csak úgy kerülhette el, ha két sort ösz­szevont, vagy három sorból csinált kettőt. Nagy László azonban nemcsak összevont sorokat, hanem, amint már említettük, egész sorokat, néha öt-hat sort is elhagyott. Arra a kérdésre, hogy vajon összeegyeztethető-e egész sorok elhagyása a nép al­kotó módszerével, bármilyen hihetetlen is, de igennel válaszolhatunk. A nép is mó­dosítja az átvett szövegel, még Petőfi és Arany költeményeivel is szuverén módon bánt. A népköltészetben nincs hiteles alap- vagy ősszöveg, mint az irodalomban. Szinte ahányszor elénekelnek egy dalt, annyi variáns jön létre. Nagy László fordítá­sai sem térnek el jobban a lefordított művektől, mint azok egy-egy változatai, pon­tosabban olyanok, mint a bolgár népdalok magyar variánsai, mintha a magyar nép tanulta volna el, és formálta volna át ízlése szerint ezeket a dalokat. A különbség csupán az, hogy míg a folklórművészetben nem annyira esztétikai meggondolások, hanem elsősorban a hagyományozás társadalmi körülményei hozzák létre a külön­böző variánsokat, addig Nagy Lászlónál viszont szerepet kapott az esztétikai meg­gondolás is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom