Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

JUHÁSZ PÉTER: Nagy László és a bolgár népdal

Az elválasztból eltép, a pestisbői dögx'ész, a válassza el-bő\ tépje ki lelkét lett. Talán ebből az egyetlen idézetből is érezhető, hogy a népdal szokástörvényei szorosabb partok közt tartják a kidolgozást. Nagy László költői eljárása itt már szétfeszítette ezeket a gátakat. A költő a virágnyelv alatt meglapuló jelentést is kimondta. Az egyéniség elvének bizonyos fokú érvényesülése alapján illeszthette az idézett két sort később szervesen bele saját költeményébe: ... átkozódni tanulok a Hangtól, éltető szerelem, érdekünkben kiáltok: aki egymástól eltép, lépje ki fekete pestis a lelkét/ Nagy László vállalkozásában eleve benne rejlett a költői adaptáció. Hiszen a bolgár népköltészet - a félévezredes török hódoltságnak „köszönhetően" - archaikusabb a magyarnál, közelebb áll a kezdethez, még epikusabb jellegű, s az epika alatt élő lírában az érzések uralma erősebb a gondolat fölött, mint a mi népdalainkban. Az epikus jellegű bolgár lírában még nem alakultak ki az állandó versszakok, még a legszemélyesebb jellegű szerelmi lírában sem, hanem a sorok kisebb-nagyobb füzéréből áll cgy-cgy dal. A magyar népköltészetben viszont a kifejlett tisztább líra igényelte a pontosabb, összevontabb és összecsengőbb formát, s így általánossá vált a versszak, a szabályos verssor és a sorvégi rím. Mit tehetett tehát Nagy László, ha az archaikus és epikus bolgár népdalokat a magyar népköltészettel rokon hangon akarta megszólaltatni? Először: a legarchaikusabb műfaj, a hősének kivételével valamennyi műfajban strófás szerkezetet alakított ki. Változatos versszakokat alkotott, amíg a Hallod-e, fehér Dimitre (helyesen: Dimitra. Nagy László itt tévesen megőrizte a bolgár megszólító esetet), a Lovecsi lányok és az Útra kelt a tarka béka négysoros strófákból áll, a Karcsú Dafinában a hatsorosokat kétsoros rímes verspárok követik. Az Öreganyám vacsorájában pedig minden egyes versszak egy-egy sorral növekszik, az első rész négysoros, a hetedik pedig tizenegy. A csúfolók és a mulattatók szerkezetében a játékos tartalomhoz alkalmazkodott. Másodszor, az így teremtett pontosabb, összevontabb formát a sorok összecsengésével, a sorvégi rímmel még kisebb ritmikai szakaszokra bontotta, s ezzel is fokozta a versszöveg zenei hatását. Harmadszor: mivel a bolgár líra, még a legutolsó gyűjtések tanúsága szerint is, a léleknek főleg olyan rezdüléseit fejezi ki, amelyeket nem előz meg, mint közvetlen előzmény, erős gondolati tevékenység, népdalainknak viszont a tudatossági foka lényegesen magasabb, mint a bolgár népdalé, Nagy László szinte megoldhatatlan dilemma elé került. Hiszen az absztrahálás erős gondolati tevékenységet igényel, s ez megváltoztatja a népköltészet egyszerű és elemi hangját, a műköltészet közvetett és ** Valószínűleg az idézett bolgár népdal parafázisának tekinthető a Táncbeli tánc-szók néhány sora is: „Aki minket meggyaláz / Fárassza el azt a frász". A szerk.