Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)
LAKNER LAJOS: Nagy László mai befogadásának lehetősége
ni, hogy a vers erre kevés, illetve szűk, holott a vers mégis több, lehatárolva is határtalan." 61 Ezt a distanciára való igényt mutatják az Isten lovai című ciklus prózaversei is. A mindennapiság, s az önmagától való distancia képességének térnyerése miatt jelenhet meg ebben költői szakaszban az önlefokozás, az irónia, s a játék is, s gazdagíthatják a költői világot olyan szerepversek, mint Az erdélyi asszony keze, a D. asszonynak, délre, a Bagolyasszonyka, ahol a szociálisan, illetve a szerep által értelmezett lírai szubjektum közvetlen kiáradását, önfelnövesztését a versbeli, személyesség terében formálódó szerep korlátozza. E változások együttesen nem utolsó sorban azt is jelentik, hogy az admiratív befogadás mellett/szemben új befogadói magatartások lehetőségei nyílnak meg. Jauß tipológiáját tekintve két új befogadási mód válik lehetővé. Az egyik a szimpatelikus befogadás, ahol is a lírai szubjektum hasonló hozzánk s a vele való együttérzésben szűnik meg az esztétikai befogadás és a morális cselekvés közli hiátus. A másikra, a katartikus befogadásra olyan versek esetén nyílik mód, mint a Vénanii arabs kanca, vagy a Galambleves, amikor is minden didaktikus kényszer és immaginárius szuggesztió nélkül képezhető meg az esztétikai ízlésítéletben a norma, s válik követhetővé az így nyert belátás. Az „új énszemlélet" ha nem is érvényteleníti, de küzd a korábbi szociális szerepbe öltözött „én"-nel. Az utolsó két kötet verseit olvasva azt a különös helyzetet tapasztalhatjuk, hogy egyszerre tűnik érvényesnek a szociális indokoltsága költői szerep és ezt elejtő, vagy távolságtartcissal szemlélő, a szociális szerepektől és diskurzusoktól megszabadított én. Nem járunk messze talán az igazságtól, ha az értelmezéshez Thomas Luckman szerepdistancia (Rollendistanz) fogalmát hívjuk segítségül, ami a cselekvőnek a saját cselekvésétől való eltávolodását jelenti, pontosabban egy szerepektől független én megtapasztalását 62 , amely az esztétikai szemléletmódot (distancia!) is jellemzi. A korábbi szerepértelmezés fenntartása azért tűnik tragikusabbnak, mert úgy kell fenntartani ennek érvényességét, hogy azoknak az értékeknek a feltétlenségében, a priori adottságában már maga sem bízik, amelyek pedig garantálhatnák azt, s távol tartanák a kételyt. Az eszmények tisztasága ugyanis, ahogy A jó vitéz vesztesége című vers is számot ad erről, nem őrizhető meg. A Vértami arabs kanca című prózaverse szerint pedig nincs fogódzónk annak megítélésére, hogy a világ természetes állapota inkább az értéktelítődés vagy inkább a bűnösség. A szerep e kettős érvénye épp a döntés személyes mozzanatát, a választás személyes jellegét hangsúlyozza. A korábbi szerepértelmezést mégis az tartotta fenn, hogy a lírai sze-' mélyiség lehetetlennek látta a szociális kategóriák és szerepek szerinti világértés feladását. A korábbi szerepértelmezést fenntartó versek szerint ugyanis egyszerűen ragaszkodni kellett olyan egyértelmű egyetemes etikai értékekhez, eszményekhez, amelyekkel szemben lelepleződött a jelen világ álsága, hamissága: „és holtig a hűségtől nem menekülsz, / versben bujdosó haramia vagy, / kesztyűdet: ötujjú liliomodat / kidobod a szimatoló ebek elé, / vallatják, szivárog belőle a vér." (Versben bujdosó) Bár megrendült az a hit, hogy a lírai szubjektum érvényes szerepe a megváltó-megítélő költő, s felmerült annak a lehetősége, hogy e költői szereptől elvonatkoztatva válaszoljon kora kérdéseire, mégis szükségesnek látta az eszményekkel
