Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

LAKNER LAJOS: Nagy László mai befogadásának lehetősége

rai személyiségének magatartásával, önértelmezésével kapcsolatosak. Kritikai meglátásai ellenére is érzékelni véli az életmű nagyságát, s az 1986-os Debreceni Irodalmi Napokon elhangzott hozzászólása szerint (akkor) morális kérdésnek is tekintette e költészet interpretációját.

8 Hekerle László viszont Nagy László lírájának a 70-80-as években formálódó költészet kérdéshorizontjához, versbeszédéhez és költői szerepértelmezéséhez való kapcsolódási lehetőségét vizsgálta. Bár tanulmánya függelékében túlhaladottnak tekinti az így feltett kérdés érvényességét, mert „Nagy László költészete a meg\>áltozott lírakép adta olvasatban elhalványodik, illefre átalakul. "

9 Mégis a jóakarat hermeneutikája vezeti, amikor nem zárja ki, hogy e költészet talán képes bizonyos áthangolódásra. Kálmán C. György pedig bár a másik két kritikus által is érzékelt problémákból indul ki, hangneme által nagyon is közel kerül az uralmi beszédmódhoz. Tévedései, a nem eléggé differenciáltan megrajzolt költői pályakép ellenére is e költészet mára legproblematikusabbnak tűnő pontját vette kritika alá. Elemzése fogyatékossága onnét származtatható, hogy írása sokkal inkább a meglevő Nagy László-kép rombolására törekszik, mintsem e költészettel való valódi számvetésre. Álláspontját láthatóan a másik értelmezői közösséggel szemben fejti ki, s ez az alapállás határozza meg érvelését, s Nagy László pályájáról, versei alkatáról kialakított elgondolását.

10 A fentiekből is látható talán, mennyire különböző pozíciót foglal el e három kritikus, s tanulmányaikból felfejthető előfeltevéseik, az irodalomértés mikéntjéről vallott elképzeléseik sem tekinthetők azonosnak. Ezen eltérések ellenére is közös bennük, hogy e költészet korszerűségére kérdeznek rá. E közös kérdésirány ellenére meglehetősen megtévesztőnek tartom Jánosi Zoltán azon eljárását, amikor posztmodern jelzővel illeti őket.

11 így nemcsak a posztmodern fogalma válik ugyanis értelmezhetetlenné, jogosulatlan jelentést kapva, hanem összemosódik e kritikai eljárások különbsége is. Érteni vélem ugyan Jánosi szándékát, hogy Nagy László utolsó korszaka értelmezéséhez e „posztmodern" szempontokat azért tartja elengedhetetlennek, hogy e költészetet a jelenhez kösse, aktuális helyzetbe hozza, de az eljárás módja kételyeket ébreszt bennem. Lényegében demitologizáló (Bultmann) eljárásnak tekinti e kritikák „posztmodern" szempontjainak bevonását a Nagy László-líra elemzésébe, amenynyiben „az tehát a cél, hogy a spirituális értelem bensőséges, aktuális legyen" vagyis nyilvánvalóvá váljon, hogy „mind a mai napig ránk is vonatkozik".

12 A második csoportba tartozó értelmezők körét bővíteni kell Tamás Attila és Kulcsár Szabó Ernő álláspontjával. Mind a ketten elismerik Nagy László lírájának jelentőségét a konfesszionális líra megújításában, s hasonló kérdést vetnek fel korszerűségét illetően is. Tamás Attila az eddigi Nagy László-kép áthangolását tartja szükségesnek, míg Kulcsár Szabó Ernő abban látja e líra próbatételét, „vajon eléggé tág-e a Nagy László-i líra optikája ahhoz, hogy az énszemlélet olyan dichotómiáit is magába fogadja, amelyek a lírai világképzés nemzeti horizontján túlról származnak."

13 Az említett irodalomtörténészek lényegében azt a képet szeretnék árnyalni vagy épp radikálisan átértelmezni, amit a „tradicionálisának nevezett értelmezői közösség kialakított. Ezért célszerűnek látszik vizsgálatunkat e „tradicionális" felfogás mögötti előfeltevésekre, s az általuk tételezett olvasói magatartásokra összpontosítani,