Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

ARATÓ LÁSZLÓ: A befogadás kérdőjelei és lehetőségei (Nagy László tanítása a középiskolában)

írató ./asz/ó f/zi/tarnáctó ezüstben Problémacentrikus tanítási programunk egy másik fejezetének címe Szcenika és metaforika szerelmes versekben. Ebben a modulban - többek között - Balassi legközismertebb Júlia-verse, Berzsenyi Levéltöredéke, Petőfi Szeptember végén-]e és Tóth Árpád Esti sugarkoszonïyà mellett Nagy László Ajándék című verse kap helyet. A műválasztás és a feldolgozás logikájának részleteivel nem kívánom untatni Önöket, csak annyit emelek ki, hogy mindenütt a vers szóláshelyzetének, jelenetkeretének, díszletének és trópusainak megkülönböztetését gyakoroltatjuk, illetve azt vizsgáljuk, hogy a szóláshelyzet leírása hogyan függ össze a vers metaforáival, hogy az előbbi mennyiben s hogyan hat a vershangulatra, illetve gyakran hogyan metaforizálódik maga is. Az Ajándékot az Esti sugárkoszú után tanítjuk, mivel mindkét versben jelentős szerepet játszanak a szinesztéziás képek, illetve - s cz fontosabb - mindkét versben a szerelem lelki-átszellcmült-szakrális és testi-profán képei alakulnak egymásba. Az Ajándékot dionüszoszi pompája ellenére is szeretik a diákok, talán éppen azért, mert a szépen szólás jogáért perelő, akadályokat leküzdő polemikus indítás magába a versbe is beemeli a szép szavaktól ódzkodó ezredvégi ember - a másfajta gátlásokkal küszködő kamasz érzelmeihez is hasonlatos - nyelvi-magatartásbeli skrupulusait: ,J\lem igaz, hogy nem lehet bátor / édes beszédre a szám, ha miattad / oly áhítat bársonya súrol / hogy sértetten az északi csillag / elfordul fejemtől csikorogya ". A vers részletes elemzése helyett csak három, az órai munkában is kiemelt mozzanatra hívom fel a figyelmet. Egyrészt az imént idézett sorokban is föltűnő hangszimbolikára: az „áhítat bársonya súrol" sor lágy, bársonyos réshangjainak (h,s,) és a sértődött északi csillag kemény, „csikorgó" (r,t,k,g) hangjainak Berzsenyihez méltó ellentéte. Másrészt az ajándékba küldött ének egyszerre vad, szexuális töltetű és ugyanakkor bensőséges, családias jellegének szétbonthatatlan összefonódására. Az ének egyszerre szarvasbőgés („ágbogas gímként") és karácsonyi dal („karácsonyian"). A két határozó által megidézett két kép azonban ezúttal tökéletesen összesimul, hiszen egymásra mintázódik a szarvasagancs és a karácsonyfa ága-boga. Testi és lelki, szent és profán ugyanígy ötvöződik például a „remek ölelésre a sugallatot" sorban. Hosszasan lehetne beszélni arról, hogy a vers maga hogyan válik az ajándékozás tárgyává, illetve, hogy az ének miként olvad össze magával a testi-lelki szerelemmel, hogy küldő és küldemény, költő és költemény, vers és szerelem hogyan azonosulnak egymással, hogyan válnak egymás szinonimáivá mint Nagy László költészetében annyiszor. Harmadik mozzanatként a költemény ritmusának a gyerekek számára is érzékelhető, a tartalommal összefüggő változásait emelem ki. Azt, ahogyan az első versszak végén az ajándék-ének (szánkó?) elindulásának méltóságát nyomatékosítja a ritmus lelassulása, a spondeuszok dominanciája („megindul hozzád az ének"), majd ahogyan a felgyorsult lüktetésű - erősen erotikus töltetű - megérkezés képeinél - a magyaros tagolás mellett - tisztán anapesztikussá válik a sor: „telepillogom ágabogát". Ha Nagy László költészetét külön alfejezetben tárgyaljuk, a megszokott módon az irodalomtörténeti tárgyalásmód keretében, akkor is célszerű talán a pályaképei 80