Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

ARATÓ LÁSZLÓ: A befogadás kérdőjelei és lehetőségei (Nagy László tanítása a középiskolában)

az inflálódott szavak használatától óvakodik is a költő („Ti: előre, tetves ősatyák csak körbe, / mert a templomok közt volt az idő görbe" /...De az idő immár kiegyenesítve"). A tanításban Nagy és a szocializmus viszonya azért jelent problémát, mert a mai középiskolás gyakran semmilyen képpel nem rendelkezik a létezett szocializmusról. Sem a rendszerváltás során kialakult, a „negyven év" korszakait primitíven összemosó, eszmét, gyakorlatot és szereplőket egyképpen diabolizáló történelmi rémmesék, sem a háromhatvanas kenyér szocializmusáról szóló nosztalgikus-idealizált giccsmesék nem segíthetik elő a költő befogadását. Mivel a szocializmus korszakával és eszméjével nemigen tud mit kezdeni a mai középiskola, így hát a korszak reprezentatív költőjét is nehezen emészti meg. Nehezítik Nagy László költészetének befogadását e költészet adys vonásai. A nem mindig, de gyakran felfele stilizált költői én - amit a gyerekek néha gyermetegen „beképzeltségnek" fordítanak le -, a versekben oly gyakori bajvívó-harcos magatartás, mind a lírai hősnek, mind a vele szembenálló világnak mitikus, térbeli, időbeli felnagyítása, kitágítása. A mai diákok legtöbbje rosszul tűri a - Jánosi Zoltán fogalomalkalmazása szerint - kultúrhérosszá, meghaló és feltámadó istenné stilizált lírai hősöket - még akkor is, ha az amerikai vizuális tömegkultúra hasonló figuráit kedvelik is. Csakhogy az utóbbiakat mesehősként, nem pedig valós személlyel öszszefüggésben álló, a valós történelemmel is kapcsolatban lévő alakként kínálják fel a fogyasztónak. Ráadásul a diákok ezzel a heroikus-mitikus személyességgel Kosztolányi és József Attila közvetlenebb, profánabb személyessége után találkoznak. Nagy László verseinek hősét Ady mitikussá növesztett énjénél is nehezebben fogadják el a tanulók. Egyfelől Ady hősének bűnössége, esendősége, vállalt tisztátalansága, termékeny ellentmondásossága valamelyest ellensúlyozza harcos monumentalitását, másrészt A Hallottak élén kötet lírai hősének „hivalkodását" (A hivalkodó ember, A megnőtt élet, Az ősz dicsérete. Ember az embertelenségben stb.), „az értékek visszavételét a szubjektumba" (Schweitzer Pál) világosabban indokolja a világháború őrülete, az „állat-hős igék" uralma, a „nagy vér-lakodalom", mint a hatvanas-hetvenes évek „egzakt aszálya", „morális eróziója". A katasztrófaélmény, a tragikus határhelyzet állándósultságát, az emberhez méltó lét kivételessé-ünnepivé válásának, folyamatos fenyegetettségének élményét jóval nehezebb közvetíteni, megértetni. A diákok nehezen értik, hogy Nagy László vitaiizmusa, erő- és mámorkultusza hogyan fér össze szigorú erkölcsi tartásával, hűségével, morális abszolutizmusával. (Természetesen a problémát nem az általam használt szavakkal fogalmazzák meg. Hanem valahogy úgy, hogy a mámoros fiatalokat ünneplő Nagy László miért gyűlöli annyira a mások, a „vének" orgiáit.) A verskedvelő diákok egy részét taszítja Nagy László költészetének fényűzése, nyelvi pompája, s e versnyelv rendkívüli heterogenitása, váratlan stilárís ötvözetei. József Attilánál a pátoszközömbösítő elemként alkalmazott kicsinyítést, játékosságot, iróniát a gyerekek többsége kedveli, míg Nagy László heroikusabb tartását, mitikus világteremtését nehezebben tudják összeegyeztetni a tündérkedő játékkal, az archaizmusok, modernizmusok és gyermeki szavak keverésével. Van ahol meg lehet őket győzni a váratlan méret-hangulat- és síkváltások termékenységéről és szépségéről -