Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

HÁROM ASSZONY (Déry Tibor levelezése Pfeiffer Olgával, Oravecz Paulával és Kunsági Máriával) Sajtó alá rendezte: Botka Ferenc

Első feleségének, Pfeiffer Olgának az arcképét Déry az ítélet nincs egyik nyitó fejezetében örökítette meg: sudár, hibátlan alakját, szabályos rajzú, szép arcát, magas nyakú, habfehér batiszt-blúzait, amelyek kissé duzzadt, pajzsmirigy-túltengéses nyakát fedték; sima, angol szabású kosztümjeit, amelyeket édesapja készített. Megismerkedésük 1918 első felére, Déry „katonáskodása" idejére esik, amikor a huszonnégy éves ifjú - családja összeköttetései révén - valamilyen íróasztalhoz kötött ténykedéssel válthatta meg a csapatszolgálatot - egy Tárcaközi Bizottság elnevezésű sóhivatalban. Olga is itt dolgozott - titkárnőként; s kapcsolatuk a maga szokásos polgári keretei között kezdődött. Olga családi háttere - apja férfiszabó volt - messzemenően nem zavarta a szocialista eszmékkel barátkozó önkéntest. Ellenkezőleg! Mindez azonban - mint ez lenni szokott - egyáltalán nem jelentette azt, hogy a kérdésről családja is ugyanígy gondolkodott. Olgát - ahogy illik, szépen bemutatta szüleinek, sőt 1919 nyarán édesanyjával együtt nyaraltak hármasban a Kismarton közelében fekvő Savanyúkúton. Am házasságukról, amelyet Déry emigrációs tervei kényszerítettek ki a Tanácsköztársaság bukása után, már csak Olga szülei szerezhettek tudomást. Amikor a „mezalliansz" másfél év múltán, 1921 tavaszán kiderült, a „meggondolatlan" fiúnak hosszú-hosszú - főleg anyagi indokokra hivatkozó magyarázkodásokba keiül az utólagos anyai belegyezés. E meglehetősen zaklatott körülmények között induló házasság - az emigránsélet hányattatásaihoz igazodva - ugyanilyen zaklatottan folytatódott. A fiatalok 1921. szeptember 20-án Salgótarjánnál lépik át a határt, majd rövid rimaszombati és prágai tartózkodás után október első felében Bécsben telepednek le. - Távolról sem véglegesen. Közel két évi itt tartózkodás után a München melletti Feldafíngba költöznek. Ám ehelyütt sem melegednek meg: 1923 szeptember végén Párizsba utaznak. Itt igaz, közel két és fél évet töltenek. Az író egy szolidnak ígérkező bélyegüzletbe társul, de egy ízben váratlanul adósságot csinál, s 1926 februárjában ismét vonatra kell ülniök. Ezúttal az olaszországi Perugia ad nekik menedéket, - míg augusztusban ki nem derül: haza lehet, immár haza kell térniök Budapestre. Olga meglehetősen nehezen viseli el ezeket a változásokat. Szolid és biztos állását feladva állt Tibor oldalára, s kezdetben, Bécsben megpróbálja folytatni korábbi foglalkozását. Áin főnöke - hivatalon kívüli - félreérthetetlen ajánlata, majd zaklatása arra készteti, hogy felhagyjon korábbi foglalkozásával. Ezt követően háziasszonykodik, varrással, kötéssel, gépírással, fordítással, ruhatervezéssel kísérletezik - több-kevesebb sikerrel. Többnyire lakásuk négy fala között, szabályos elzártságban - részben nyelvtudásának hiányai (csak németül írt és beszélt), részben férje életmódja miatt, aki eleve nem kedvelte a hagyományos társasági életet. Hogy saját szavait idézzük: „vakon és süketen" a ///