Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

UNGVÁRI TAMÁS: Déry, Aczél és a börtön

ÎÙ^JKI/V barnás: DÉRY, ACZÉL ÉS BÖRTÖN A százéves születésnap ünnepének évfordulójára ez a rövid dolgozat ünnep­rontásra készül. Meghatottsággal nézem ugyan Déry életének ama dokumen­tumait, melyeket életrajzának írásához gyűjtöttem össze. 1 Az esketési jegyző­könyvet forgatom, mely arról tudósít, hogy Dr. Déry Károly szegedi ügyvéd el­vette Rosenberg Ernestina bécsi születésű „arát" 1891-ben. 2 Aztán a születési bizonyítványt, vagy Déry iskolai füzeteit, melyben így hangzanak a mondatok: „A harcsa harap." „A jó tanuló ír." Déry nagyon jó tanuló volt. S mint azt Egri Péter könyve kimutatta, 3 Proust hatása A befejezetlen mondatva filológiailag éppúgy kimutatható, mint ahogyan Németh Andortól Örkény Istvánig a nagyregény időkezelésében ez az ihletés mintegy ráérzessél bizonyítható. 4 Déry tanult író volt, eszközeinek tudatos fejlesztője, aki roppant komolysággal öltötte magára olykor a divat ruháját is, mindaddig, amíg az felvette testének formáját. Ugyanilyen volt elkötelezett baloldalisága. Déry a munkásmozgalom romanti­kája ihlette meg; gondolkodását a polgár-proletár ellentét tengelyében alakítot­ta ki. A még megjelenetlen műről írott Illyés kritika A befejezetlen mondatról is azt sugallja, hogy Déry Tibor rendkívüli határozottsággal választotta világné­zetéül a szocializmust. Még azt is kockáztatni merném itt, hogy az avantgárd­hoz nem csupán annak formaisága vonzotta, hanem bizonyos irányzatainak történelmi szövetsége a baloldallal. Olyannyira, hogy szívesen írt volna a szek­tásabb oldalnak is. Hagyatékában fennmaradt Barta Sándor egyik hozzá cím­zett levele. Ebben Barta szemrehányást tesz Dérynék, s az ő álláspontját bírál­va Kassák Lajosnak, hogy úgy képzelik, lehetséges a fennálló rend bírálata az emigráción kívül. Déry ezt azért tartotta lehetségesnek, mert Kassák és avant­gárd pontosan azt kínálta a számára, amire vágyott: az Angyalföld romantiká­ját. Nem véletlen, hogy Kassák egyik Déryhez írott levele éppen valamelyik munkásregényének megalkotásáról számol be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom