Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

PRAZNOVSZKY MIHÁLY: Az író és a táj kapcsolatának megközelítési lehetőségei (Déry Tibor és a Tamáshegy)

Cö.&lúr SC. (ten Megközelítés az életmű szempontjából Nem is a tamáshegyi ház, hanem annak kertje az, ami az életmű utolsó éveinek jelentőséget ad. A kert, amely régi és fontos szimbólum, amely itt e tíz évben egyszerre lesz egy öreg ember napi elfoglaltságának színtere és összegzésre szánt gondolatainak, emlékeinek inspirálója. Jelentősége egyértelmű: „A közérzet minősége nemcsak azon múlik, hogy mire látunk ki, hanem, hogy honnét." Déry ekkor készült intejúiban maga is vallotta, hogy ez a kert mennyire fontos számára. Voltaire-t is idézi a híres mondatával, amit ő is elfogad: végezze mindenki tisztességgel a munkáját, békéljen meg önmagával és a világgal. Másutt pedig egyértelműen kimondja: annak, amit éppen ír - ítélet nincs - a keretét adja ez a pár négyzetméternyi földdarab. „Innen gondolok hátra, a múltamba, mindig visszatérve ebbe a jelenbe, a kertbe - kerten értve itt nemcsak a növényeket és a házat, hanem a szomszédaimat, a környezetemet, azt az életet, amit itt folytatok". 30 így látta ezt és értelmezte Pomogáts Béla, aki nemcsak az emléktábla avatáson idézi a Tamáshegyet, hanem másutt a kertet az írói elszámolás, a végső összegzés másik rétegének tekinti, amely egyúttal a maga boldogságával ellenpólusa a múlt boldogtalanságának, gondjainak. 1 Déry egyik kulcsszava e két műben - ítélet nincs, A napok Iwrdaléka - éppen a boldogság. Ismétlődően szerepel, néha szégyelli is magát, hogy boldog, de egyszerűen más érzelem már nem férkőzhet hozzá. 52 A kert a „prehistorikus büntetlenség aranykora" írja Hanák Péter. Az elveszített Edenkertet Déry most megtalálja a maga építette új Édenben. 33 Ám azt is tudja, mennyire sebezhető ez a boldogság, mert akarva-akaratlanul ki kell lépnie innen. Még akkor is, ha fizikailag a közvetlen környezettől nem távolodik el, de témáinak megválasztásában annál inkább, hiszen a valóság minden eszközzel belép hozzá, s arra neki reagálnia kell. Déry mindig volt annyira racionális, hogy tudta nem létezik kert, amely védve lenne a világtól, „ a kert sem él egymagában a földön, átfolyik a külvilágba, s az ide vissza". S ha akarna, sem tudna magában maradni, de nem is akar. A kert most több lényegű részévé válik életének. Először is, lesz maga az írás. Olyan figyelemmel követi a mikrovilág fejlődését, amilyen gondossággal nézi át a megszületett kéziratoldalakat (A kertben több öröme telik, vág egy fintort felénk.) Lesz maga a múlt, visszatérés az ártatlanság korába, ez annyi minden lehetek még a világába: „a nyolcvanadik és már egyjárókát is készített számomra: ezt a balatonfüredi kertünket". A kert lesz a harc az elmúlás ellen, a nélkülözhetetlenség ábrándjának, megőrzésének lehetősége. Az író eggyé válik a kerttel, s miközben boldogságáról vall, tudja, ezek a percek is végesek.