Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

PRAZNOVSZKY MIHÁLY: Az író és a táj kapcsolatának megközelítési lehetőségei (Déry Tibor és a Tamáshegy)

Ezt követi az utcanév adás is 1980-ban, majd a helyi gimnázium falán avattak emléktáblát 1982. november 12-én. A beszédet mondó Pomogáts Béla a Kert és Országút motívumot emeli ki, amely itt teljesedett ki igazán Déiy életében és életművében. 2j Addigra azonban sok minden megváltozott. A háznak az özvegy váratlan halála után nem akadt gazdája. Már 1980-ban Szekér Ernő elkeseredetten írta le az elhanyagoltság és pusztulás rémképét és valóságát. A kertet felverte a gaz, a virágok kipusztultak a szobrot méteres gyom lepte el: „az eltelt egy esztendő alatt kevesebb mint ötödik látogatója voltam a ház udvarának, kertjének „.

20 Mint kiderült, nem volt könnyű vevőre találni. S amíg az örökség jogi rendjét is eligazították, újabb évek teltek el, s ezalatt a lakatlan ház állapota tovább romlott. S midőn megérkezett az új tulajdonos, akkor kezdődtek csak igazán a bonyodalmak. Felújítás ürügyével az emléktáblát levették a falról, és elhelyezték az akkori városi tanács egyik irodájában. A szobrot átadták a gimnáziumnak. 1985-től egyre több írás firtatta mindezek sorsát. A legélesebben az Elet és Irodalom hasábjain bontakozott ki vita, amelynek elindítója a minden értékre érzékenyen figyelő Tamás István volt. Az ő szellemes sorai akadályozták meg a tulajdonost abban, hogy megvalósítsa rosszízű tervét: az emléktáblát nem a házon, hanem a ház alatti szurdokút támfalában kívánta elhelyezni. Erre írta Tamás István, hogy ez ugyan nagyon szép elképzelés, „de a dolog úgy áll, hogy Déiy Tibor nem az út mentén, nem a kerítésen, nem a támfalban lakott, hanem a házban". 21 A tábla végül is visszakerült a ház falára, de kerítés választja el az esetleges látogatóktól, s így ha a jelenlegi tulajdonos nincs otthon, akkor nem lehet a koszorúkat elhelyezni rajta. A szobor viszont hosszú hányódás után megtalálta végleges helyét. 1989-ben Füred legszebb pontján, a parti sétányon avatta fel - másodszor - Lőrincze Lajos. 28 Elhangzott időközben többektől is az az igény, hogy a házból legyen emlékmúzeum. Ez kezdetben a jogi bonyodalmak, később a ház eladása miatt nem valósulhatott meg. Tamás István szerint egyébként is mindez idegen Déry egész életművétől és egyéniségétől. Az életmű életben tartásának végül is egyetlen segítője van: a mű és olvasója. Ezzel együtt a kultusz szokásrendjének egyik közismert eleme, a jeles évfordulók megünneplése is segíthet abban, hogy az elhalványuló érdeklődést újra felkeltse, így történt ez 1994-ben is Balatonfüreden, a műfaj klasszikus mintái szerint: szoborkoszorúzás és ünnepi beszéd, irodalmi műsor a helyi kávéházban, koszorúzás és irodalmi órák tartása a gimnáziumban, cikkek a helyi sajtóban.

29