Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

POMOGÁTS BÉLA: Élet a zsarnokság szorításában (A „Niki" című regényről)

CAST, tir SC.-ùen Irónia és elégia A regényíró elutasítja az embertelen korszakot, amelyben hőseinek élniük kell, egyszersmind, a regény zárójelenetének tanulsága szerint, reménykedik is: abban, hogy az elkerülhetetlennek érzett változások majd egyhítének a lélek sérülésein, és egyszer talán az emberi élet természetes rendje is helyreáll. Az elutasítás és a reménykedés kettős írói gesztusát fejezi ki a kisregény iróniája. Az iróniának mindig kettős forrása van: az ironikus író elutasít és elítél valamit, amelyet nem tud megfeleltetni a humanizmus követelményeinek, ugyanakkor vállal valamit, elkötelezettséget érez egy olyan elv iránt, amely a humánus élet biztosítéka lehet. Déry is így ítélte el az önkényt és a törvénytelenséget, ám továbbra is fenntartotta humanista meggyőződését, az értelmes társadalmi rendbe vetett hitét. Ezt a kettősséget fejezte ki az irónia, amely bőven átszövi a regény anyagát, különösen azokat az írói kommentárokat és reflexiókat, amelyek a hatalom működését és intézkedéseit s a hatásukra megromlott közéleti erkölcsöket, emberi magatartásokat veszik célba. Az irónia azonban mindezeknél átfogóbban, mélyebben is érvényesül, az írói látásmódban, a valóság szemléletében. A Niki iróniája az objektív ábrázolás és a reflexivkommentatív stílus egységében ölt alakot. Az írói objektivitás kendőzetlenül mutatja be a köznapi eseményeket, a kommentár pedig ezeknek az eseményeknek az értelmére és értékére világít rá. Az ironikus ábrázolás nem volt új vívmánya Dérynék, korábban is élt vele, például Pesti felibőjáték című regényében vagy A portugál királylány című kötet elbeszéléseiben. Az ironikus forma mégis az ötvenes évek közepén került művészetének centrumába. Innen , a Nikitői indult az az út, amely majd A kiközösítőhöz az ítélet nincshez vagy a Kedves bópeerhez vezetett. A regényíró a hatalmat, a társadalmat és az emberi erkölcsöket ironikus távolságtartással ítéli meg, ezzel szemben a mérnök családját és a kutyát elégikus érzéssel közelíti meg. Az elégia mindig az elveszített, lerombolt és már helyre nem állítható értékeket idézi fel és gyászolja meg. Ezeket az értékeket: a minden élőlényhez méltó szabadságot, a belátó szeretetet fejezi ki Niki alakja és az a kis közösség, amely befogadta őt, amelynek része lett. A mérnök elhurcolásával, az asszony árvaságával és a kutya pusztulásával ezek az értékek sérültek meg, hiszen Niki azért választotta a halált mert „ nem akart tovább úgy élni, ahogy élt". „A szabadság hiányzott neki, gondolta az asszony. A szabadság, melyhez hozzátartozik, hogy magaválasztotta gazdájával, a mérnökkel élhessen." A kutyának azért kellett korán és méltatlanul elpusztulnia, mert egy kíméletlen hatalom összetörte az élet, minden élet természetes rendjét, értékét és kereteit.