Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

SZABOLCSI MIKLÓS: „Dobol az ingerült idő" (József Attila 1930 ősze után)

mányban szóltunk pártbeli működéséről, tevékenységéről is, - erről sem került elő lényeges módosító adat. Talán csak annyit fűznék hozzá - és erről a Kemény a mennyben írtam, hogy a párthoz való csatlakozását 1930 folyamán mintegy lassú átfejlődés előzte meg, - a Bartha Miklós Társaság nevével jelezhető eszmevilág, és baloldali liberalizmus egyaránt efelé vezette. Most inkább az illegális Kommunista Párthoz való csatlakozás tágabb összefüggéseire utalnék. Legelőször az okokról, motívumokról, miért is lépett az MKP-ba? Több újabb elemző (például Garai László), de a pszichoanalitikusok szerint is ebben a lépésben is az apa-komplexumot keresik, - kétségtelen, az is része lehetett elhatározásának. Közösségkeresés, a közösség, mint apa, - miért ne lehettek volna motívumok? Mindenki, aki valamelyik szervezethez tartozik, közösséget keres, oltalmat és otthonmeleget, - hát még az igazán árva huszonéves. De a kommunista mozgalmakhoz való csatlakozás az ő nemzedékében, ez években, az értelmiségi fiatalság egy részének közös sajátja volt. Igaz, „a messianista utópizmus bája" (Borsányi György találó kifejezésével) a húszas években fejtette ki varázsát, az évtized végére a kommunista pártok mindinkább a Szovjetunió hatalmi politikájának eszközévé lettek, s az pedig mind merevebb lett, - de ezt a változást a harmincas évek elején még nem sokan érzékelhették. Értelmiségi fiatalok sora csatlakozott még a harmincas évek kezdetén a mozgalomhoz, hogy azután előbb vagy később szakítson vele. Volt már alkalmam Peter Weis pályájáról írni, de említhetném Manès Sperbert, Arthur Koestlert, - hogy csak azokról szóljak, akik ezt az utat meg is írták. Legújabban egy Saul Bellow önéletrajz került a kezembe, - az Egyesült Államokban a valamivel fiatalabb nemzedék egy része hasonló utat járt meg. Tegyük ehhez hozzá: a közép-európai, s különösen a magyar helyzet, a maga élesedő feszültségével, a fasizmus fenyegetésével, a jobboldali radikalizmus lehetőségével, - ugyanakkor a távoli és jószerivel ismeretlen Szovjetunió ígéretes teljesítményeinek hírével (ekkori Károlyi Imre gróf könyve a szovjet tervgazdaságról), ugyancsak indoka lehetett ennek a lépésnek. Es végül: gondolkodása, - olykor spekulációi, - olvasmányai, filozofálása mintegy logikai úton is elvezethették a következtetéshez: be kell lépnie az illegális pártba. Milyen nagy volt, s milyen lehetett belülről ez a párt? Mai tudomásunk szerint (s itt ismét Borsányi György közlésére támaszkodom): a párt tagjainak száma ezidő tájt mindössze 200-250 lehetett. Ezt a magot széles „gyűrű" vette körül, olyanok, akik a szakszervezetekben „baloldali" politikát képviseltek, sportegyesületek, antialkoholista stb. szervezetek tagjai, „szimpatizánsok". Voltaképpen ehhez a külső gyűrűhöz lehet számítani Weishaus Aladár és Demény Pál csoportjait, amelyeknek taglétszáma olykor többszáz, sőt többezer lehetett, - de akik nem éltek olyan szigorú konspirációban, s tagságuk érintkezett a legalitással. Hangsúlyozni kell: 1930-tól József Attila ehhez a „maghoz" tartozott. A párt élén ekkor már merev, és a Szovjetunió érdekeit következetesen képviselő vezetők állottak, egyébként éppen ekkor igen fiatalok és kevéssé intellektuális érdeklődésűek. De itt is ki kell emelni: a tagok között sok volt a becsületes, egyenes, őszinte, áldozatkész, az ügyet meggyőződéseként képviselő, - József Attila ilyenek között tevékenykedett, ők karolták fel, az Andrásfi Gyulák, a Sollner Józsefek. Kevésbé volt jó a viszonya a párt egyes értelmiségi tagjaival (nem vezetőivel), akiknek fölényessége, mindentudása és merevsége taszította.