Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

SZÍVÓS MIHÁLY: Válság és eszmélet. József Attila filozófiai fejlődésének vázlata 1935-ig

ják a proletárságot. Az idézett tétel éppen morális választás számára hagy helyet, vagyis annak eldöntésére, hogy adott esetben elegendő erkölcsi és esztétikai ok álle fenn a proletárság mint művészi és politikai forma választásához. A proletárság mint tartalom, mint életérzés József Attila szemében tehát nem jelenti automatikusan a legfontosabb erkölcsi értékek képviseletét, sem e tartalom formábaöntése nem jelenti ezen értékek megvalósulását. Ő a társadalmi osztállyal való azonosulás elé helyezi a legfontosabb, egyetemes érvényű erkölcsi értékek egyéni megvalósítását és ez az a magasabb szempont, melynek szemszögéből még a proletárság is formának minősül. A költő és a gondolkodó ezt a formát választja, ha úgy érzi és úgy ítéli meg, hogy ez a legalkalmasabb életérzésének és gondolatainak, valamint társadalomkr itikáj ának kifej ezésére. Ez a tétel már kívül esik a marxi elméleten, de kiváltképpen a marxizmuson és a proletárságnak tulajdonított világtörténelmi szerephez kapcsolódó messianizmus tagadása. A formaként való felfogás tehát döntéshozó alanynak tekinti az embert a történelemben, így a tartalomként való felfogás társadalmi tárggyá válásának aspektusát helyezi előtérbe. József Attila tehát, mint ezt később részletesebben kifejtjük, kritikusan viszonyult eleinte a marxizmushoz, később a marxi tanok egy részéhez is. E rövid kitérő szükséges volt ahhoz, hogy az idézett tétel szemszögéből rámutassunk József Attilának a marxi tanokhoz és azok korabeli értelmezéséhez fűződő, sokat vitatott kapcsolatára. Franciaországi tartózkodásához visszatérve kiemelhető, hogy ott tapasztalta meg a munkásmozgalom sokféleségét. Bergson igazi felfedezése csak később kezdődött nála. Párizsban vált belső követelménnyé számára nevezetes pontossága. Ennek folytán lírájában saját belső világának hú, szépítés nélküli rögzítésére törekedett. A negyedik állomás a budapesti egyetem volt 1927-28-ban. A sokféle szellemi élmény után itt következett be az első szintézis. Nem terhelte a költőt az intenzív nyelvtanulás kötelessége és az anyanyelvén hallgatott újra filozófiát, ami nála, a költőnél nemcsak pontos megértést, de nyelvi intuíciójának új irányba való kibontakozását is jelentette. A budapesti egyetemen elsősorban Pauler Ákost hallgatta és kiválóan vizsgázott belőle.

17 Pauler a korszak legnagyobb tudású, legkiemelkedőbb magyar filozófusa volt, aki saját filozófiai rendszert épített ki. Főműve, a Bevezetés a filozófiába, katalizátorként hat a költőre, hiszen több filozófiai irányzat egyesítését jelenti. De katalizátor abban az értelemben is, hogy példa a költő számára: Magyarországon is lehet önálló filozófiai rendszert alkotni. Pauler egyik érdeme, hogy felhívja a figyelmet olyan kategóriákra, melyeket több filozófiai iskola is használ, bővebb elméleti leírásuk tehát indokolt lenne, de ez a feladat a divatos kategóriák tárgyalása miatt mégis háttérbe szorul. A metafizika mellett létező legegyetemesebb tudománynak szerinte ki kell dolgoznia a dolog általános elméletét. József Attila érdeklődését ez a téma már csak a marxi eldologiasodás elmélete miatt is felkeltette. A dolog fogalmának kifejtését beilleszti esztétikai rendszerébe. Pauler hatására tanulmányozza Arisztotelészt is. Pauler etikája kanti hatásokat is mutat. Megvédi az etikát mint önálló filozófiai diszciplínát. Jelentős ösztönzést ad Pauler azzal is, hogy a művészetet harmadik, teljesen önálló szellemiségnek ismeri el.

19 József Attila ebben tanítványának bizonyul, és erről az alapról kezdi bírálni a hegeiiánus Croce esztétikáját és kiépíteni saját esztétikai rendszerét 1928-29-ben"

20