Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

JANZER FRIGYES: A „két vonulat", a Flóra-versek és az Óda

Közelíti valamelyest a két vonulatot az is, hogy A Dunánál-v onxAaX verseiben gyakori a már-már a jövőhitet megkérdőjelező erős irónia. Gondolhatunk például az [Őspatkány terjeszt kórt... ] végére

17

. Ezekben a versekben azonban nem következik be átjárás a két vonulat között. Ez az 1937 első felében keletkezett Hóra-versekben történik meg. E költemények mindkét motívumrendszerből felhasználnak elemeket, vegyítik azokat egy versen belül is. így például a Flóra 7-5.-ben hasonlóan pozitív értelemben jelenik meg a munka, mint A Dunánálban, s egy másik Flóra-versben ugyanabban az értelemben: öncsalásként, feledtető, kábítószerként, mint például a ,JCöltőnk és Kora" esetében: Úgy kellesz, mint a dolgos tömegeknek, kik daccal s tehetetlenül remegnek, mert kínjukból jövőnk nem született meg, munka, szabadság, kenyér s jószavak. (Hóra 1-5.) Tudnál-e, Flóra, annyira szeretni, erényeidből épül-e szerencse, hogy mind a kínt, mit nem lehet feledni, hű szeretőd munkáján elfelejtse? (Hóra III.) Az előbbi versben azonban - A D«náná/-vonulattól eltérő módon megjelenik például a semmi motívuma, de ugyanígy megtaláljuk az utóbbiban az új világ motívumot, amely nem a Tüá/íozás-vonulatra jellemző. Sorolhatnánk még példákat arra, hogy az 1937 első felében keletkezett Flóra-versekben keverednek az egyébként mereven elkülönülő motívumok; vegyülnek a motívumrendszerek. E versek különleges helyzetben vannak, mindkét vonulathoz kapcsolódnak, de egyiknek sem képezik részét.

1 A szerelemnek, az „utolsó menedék"-nek már korábban is filozófiai mélysége vagy filozófiát, sőt transzcendenciát pótló, pontosabban pótolni kívánó szerepe volt József Attila költészetében: Add kezembe e zárt világ kilincsét, könnyű kezedet - vár kinn a szabad. Gyülekező halottaimat intsd szét, szólj s hízelegjen körül jószavad. (...aki szeretni gyáva vagy) De az 1937 első felében keletkezett Flóra-versekben ez az irracionális menedékkeresés - a korábbiakkal ellentétben - sikeres lesz. Ha a korábbi szerelmes versekről elmondható, hogy bennük a szerelem nem önmagáértvalóan fontos, még inkább igaz ez e „szerelmes versekre". Oka van e szerelemnek: az elmúlástól tetten érten, hogy önmagamba én se fértem, a lelkem azért közvagyon s azért szeretlek ily nagyon. (Flórának)