Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

Vallomások József Attiláról - TASI JÓZSEF: Utószó

UTÓSZÓ Egy szívós életű vad-kacsáról %y Y emsokkal a rendszerváltás után éppen az Irodalmi Múzeumban röppent fel az a „kacsa", miszerint József Attilára már nincs szükség, ezért bontották le állandó kiállítását s kerültek kéziratai a szenespincébe vagy - s ez a második változat - a kukába. (Egy idős teremőr - enyhén szólva téves - magánvéleményét vette át a média.) Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy az állandó kiállítás is időnként felújításra szorul. A József Attila kiállítást nem ezért, nemcsak ezért bontottuk le. Az ok nagyon is prózai: a kiállítótermek tatarozása, festés, villanyszerelés, parkettacsere. A kiállítás anyaga: kéziratok, könyvek, műtárgyak és relikviák természetesen az intézmény megfelelő táraiba kerültek vissza, a leltári napló szerinti helyükre. A Múzeum vezetői nyomban „lelőtték" az ostoba „kacsát", ennek azonban, úgy látszik, száz élete van: hiába készült előbb kamara-, majd 1994. áprilisára ismét állandó József Attila-kiállítás, a kacsa legutóbb ismét felröppent. Erre akkor került sor, amikor A Dunánál című József Attila-vers kézirata brazíliai és svájci bolyongása után 1994. október 28-án, Oplatka Andrásnak köszönhetően megérkezett múzeumunkba. Az ünnepélyes átvétel előtt néhány nappal egy bulvárlap tudósítója megkérdezte: meddig maradnak még a pincében a költő kéziratai. No comment. A József Attila-emlékülés A teremőri tévedés elindította lavina nem volt teljesen légbőlkapott, helyesebben a levegőben lógott a költő át-, értsd: /eértékelése. Az irodalomtudomány legkésőbb a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára leszámolt az ötvenes évekből örökölt proletárköltő-legendával, amelynek legfőbb hibája az volt, hogy a József Attila-i életmű néhány valóban szép, a munkásosztály iránt elkötelezett hangvételű versével mintegy eltakarta az életmű vitathatónak vagy nemkívánatosnak vélt részeit. A teljes József Attilát felmutató törekvések azonban nem mentek át a köztudatba. A kilencvenes évek elejére József Attila úgy járt, mint a húszas évek végén Ady Endre: vele kapcsolatban is megfogalmazódott - főleg nacionalista hangvételben a revízió igénye. Érvek és ellenérvek csaptak össze, néhányukkal e kötet olvasója is