Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)
Vallomások József Attiláról - TASI JÓZSEF: Utószó
találkozik. Először íróink ragadtak pajzsot és dárdát a költőelőd védelmében. Távol József Attilától azaz meddig lehetünk ennyire emészlet-lenek; - ez Balassa Péter vitairatának a címe. Attila? Olyan név nincs! - ez pedig Orbán Ottó ironikus paszkvillusáé. Néhány sorát idézem: „A József Attila-revíziót egyébként nem most kezdték. Az újraértékelés már a költő életében megindult, még azelőtt, hogy költői pályája egyáltalán kezdetét vehette volna. Öcsödön gazduramék nagy gondban voltak az új libapásztor gyerek nevével, ezért aztán összeült a bölcsek tanácsa és minekutána hosszas tanakodás után arra a döntésre jutott, hogy »Attila név nincsen« úgy határozott, hogy az árvaházi fiút ezután Pistának kell hívni..." Tehát: revíziót, vagy a korunknak szóló üzenetet felmutató hiteles értékelést? E sorok írója természetesen az utóbbi híve, ezért kezdeményezte az „A Dunánál" című József Attila-emlékülést a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Erre 1994. április 1112-én került sor, a Múzeum és társintézményei, az MTA Irodalomtudományi Intézete, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar írók Szövetsége rendezésében. 1993-ban, amikor az ülésszak gondolata fölmerült, „az volt a kérdés - mondotta megnyitóbeszédében Praznovszky Mihály főigazgató -, hogy milyen apropóból rendezzük meg itt, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Egyetértettünk abban, hogy szó sem lehet arról, hogy évfordulós rendezvénynek tekintsük; egyébként nincs is évfordulós, évszámos magyar rendezvényalkalom most, József Attiláról szólván. Azt is mondtuk, hogy nekünk József Attila sokkal többet ér annál, mintsem hogy egy ütőkártyaként vagy visszavágásként elővegyük és odacsapjuk a sajtó asztalára: József Attila mégsincs a Petőfi Irodalmi Múzeum pincéjében. Ezt mi soha nem is fogadtuk el, ezzel nem is törődünk; József Attila toronymagasan fölötte áll mindazoknak, akik róla így, vagy költészetéről ilyen módon és a szellemét hivatalos intézményként őrző Múzeumról így beszélnek vagy vélekednek. Nem, egyszerűen beszélni akarunk József Attiláról, ma is, holnap is, holnapután is." Praznovszky Mihály a Múzeum főigazgatójaként és egyben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság főtitkáraként üdvözölte a konferenciát. (Utószóíró, bár 1971 óta dolgozik a Múzeumban, irodalmi tanácskozás iránt ilyen nagyfokú érdeklődést még nem tapasztalt.) Bodnár György, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete igazgatója kijelentette: „Az Irodalomtudományi Intézet mindig is úgy képzelte el, hogy az irodalmi kutatásnak szükségszerű, majdnem azt mondhatnám ontológiai pluralitása is kell, hogy kifejeződjék az intézményrendszerekben is." Különösen jó a kapcsolat az Irodalomtudományi Intézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum között, résztveszünk egymás rendezvényein, legutóbb például a Kultusztörténeti- és az Illyés Gyula konferencián. Közismert, hogy milyen sokat tett József Attila életműve kritikai kiadásáért és elismertetéséért az Intézet számos kutatója, így Szabolcsi Miklós, Stoll Béla és Tverdota György. A Magyar írószövetség elnöke, Tornai József a tanácskozás első napján Balatonszárszón koszorúzott; az ő írói vallomása zárta a tanácskozást. Huszonkilenc előadót kértünk fel, egy kivételével valamennyien személyesen tartották meg előadásukat. Fejtő Ferenc, József Attila egykori barátainak egyike, betegsége miatt levélben juttatta el hozzánk előadását. Az előadók, mivel a konferencia alatt más elfoglaltságuk is akadt, nem mindig az előre eltervezett sorrendben léptek tel. A kötet szerkesztése során, szándékom szerint egymás közelébe kerültek az összetartozó vagy netán egymással vitatkozó tanulmányok.
