Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

Vallomások József Attiláról - GÖMÖRI GYÖRGY: József Attiláról

szépen megszerkesztett jövőbe (egy ideális szocializmusba), aztán egyre inkább egy, a piszchoanalízis által felszínre hozott, bár jelentős részében csak szubjektív vonat­kozásban létező múltba. (V.o.: „Gyermekké tettél... ") Amit élete vége felé megint fel próbált váltani még egy újabb emigrációval, megintcsak a jövőbe, egy szubjektív, boldog jövőképbe. Ezt fejezik ki az alábbi sorok: „Csak most értem meg az apámat, / aki a zengő tengeren / nekivágott Amerikának..." és „Csak most, hogy új világba tartok. / Flórám az én Amerikám. / Elenyésztek a régi partok..." Másszóval, bár József Attila sohasem gondolt komolyan a kivándorlásra, lelkében emigránsként élte meg sorsát. Méghozzá nincstelen emigránsként: az a létbizonyta­lanság, ami egészen a „Szép Szó" korszakig Attila osztályrésze volt, nagyon kevés újabb magyar politikai emigránst sújtott. De - hogy tovább fokozzuk a helyzet ab­szurditását - ez a nincstelen emigráns tudja magáról, hogy ő nemzedéke legna­gyobb költője, tehát az adottnál sokkalta jobb sorsot érdemelne. Érzi, hogy ezen a Magyarországon nincs igazán otthon. A félfeudális, osztályszempontból meredeken hierarchizált Magyarországon ő csak másodrendű állampolgár lehet. Ezért az ,Jme hát megleltem hazámat... " a maga ironikus módján már a sorsába belenyugvás, a jö­vőről való lemondás verse. - Mennyivel szerencsésebbek vagyunk mi, akik emig­ránsként is boldogultunk, de magyarságunkat sem vesztettük el, s akik egy, a jövő felé nyitott s remélhetőleg demokratikus országba térhettünk és térhetünk vissza. Még hosszan tudnék beszélni arról, életem különböző szakaszaiban hogyan olvas­tam József Attilát, mit jelentett nekem költészetének messzesugárzó energiaforrá­sa. De mivel időm meg van szabva, hadd zárjam ezt a rövid vallomást azzal a gon­dolattal, hogy mivel eszmék és értékrendek szüntelenül alakulnak és változnak, le­het, hogy költőnket mint a társadalmi valóság megéneklőjét és eltervezőjét a követ­kező évtizedekben ritkábban fogják idézni. A huszadik századi lélek szenvedései­nek és titkainak kimondója, a magyar nyelv szuverén mestere és varázslója viszont még nagyon sokáig élő költő marad. Hogy meddig? Körülbelül, amíg magyarul értő ember él a földön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom