Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

Vallomások József Attiláról - BALLA ZSÓFIA: „És minden ige fölöttem lebeg"

„ÉS MINDEN IGE FÖLÖTTEM LEBEG" v_y odródó törmelék az emlékezetben - József Attila-sorok, képek, versek. Szállóigévé, költői-költészeti közhellyé koptatott fordulatok bukkannak föl (most is: „Bukj föl az árból hirtelen, / ne rántson el a semmi sodra" - s itt már benne is lennénk, mi az a semmi, amely ilyen erővel ránt magához), ezek a képek-sorok tapétázzák-bélelik a kései időt, a sorsfordítónak, történelminek tűnő mindennapi eseményeket. Új versek olvasásakor József Attilaszövegek derengenek át a sorokon. Az ő duktusa, beszédmódja, kérdései, viselkedésmintái ütnek át az igyekezeten és a válaszokon. Működik. „Hörpintek valódi világot I habzó éggel a tetején ". Milyen költő milyen tején nőttünk föl? Az ikermell Arany János és József Attila. Amiéppen van a zene mindensége és azon belül, fölül, kívül Johann Sebastian Bach univerzuma, azonképpen áll e két költővel is a dolog. József Attila „Vidám és jó volt s tán konok / ha bántották vélt igazában" állítja magáról egy ilyen különálló entitás középpontjában az esendő zseni. Vidám és szép akar lenni, vadóc, érzelmes, szenvedélyes, töprengő, zabolátlan és elviselhetetlen lénye ellenére. Sohasem volt szép, nézzünk csak a képekre és az emlékiratokba. De sikerült gyönyörűnek lennie. Ilyen alkalomkor, mint ez a mai, a legszívesebben ontanám-önteném a József Attila-idézeteket, milyen fantasztikus ez is, és ez is, a kép-találatokat, a sisteregve olvadó, képlátásunkat irreverzibilisen átitató-átalakító anyagot. Nos, csak egyet, erről a századvégről valót: „Sűrű olajnak fájhat így, midőn / hengerben lassan, lassan összenyomják." Minden költők és univerzumok közül: nékem József Attila. A legközelibb. Időben és hangnemben. Kép és minta; hallható és tapintható sors; költészet-inkarnáció. „Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég" mondom egy másik költőül. Húsvét van, majdnem mindig Húsvét van, - és nem tudom József Attiláról levenni a szemem. Tanulmánykötetet lehetne írni a költészetebeli szem-, látás-, pillantás-, tekintetmetaforákról; a tavakról, hálókról, sötétségről és fényszórókról. Az űrt (a másik alapmotívum) pásztázó tekintetről és a legiszonyúbb átkozódásról: „Bogár lépjen nyitott szemedre". Ne siessünk az ítélettel, miszerint ilyen sűrűségben, fontossággal, csak elmebetegek és dilettánsok írnak a szemről. Van harmadik katagória.