Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

FERENCZI LÁSZLÓ: „...mintha rokonom..." (Jegyzetek József Attiláról)

hez és a jövőhöz, míg a szerelem a megvetendő és elvetendő múlthoz tartozik. Marinetti a nők emancipációját is azért sürgette, mert a szerelem leküzdése egyik lehetőségének tartotta. A szürrealisták, talán a futurizmusra is válaszul, felkapták Rimbaud jelszavát: „réinventer l'amour". Eluard írja majd 1925-ben: „bezárkózom a szerelembe, álmodom". De ez a szerelem elsősorban ideologikus. A szürrealista szerelem, mint értékrendszer más értékrendszereket tagad: a politikát, a vallást, a magántulajdont, és kevésbé érdekli két ember sajátos viszonya, két ember sorsa. Bár tagadhatatlan, hogy Ady és József Attila szerelmi költészetének is vannak ideologikus elemei (Szabó Lx5rincnél ezeket nem érzem), mindkettőjük költészete az emberi sors, konkrét emberi sorsok kifejezése, egy férfi és egy vagy több nő viszonyának megörökítése. József Attila írja: „Gyermekké tettél, hiába...", stb. József Attila főként pszichoanalitikus kritikusai megfejtették a versnek genezisét, önéletrajzi vonatkozásait. De az elkészült vers, a műalkotás már független genezisétől. A „gyermekké tettél..." csaknem minden kezdődő szerelem jellegzetes tulajdonsága. „Még francia fordításban is magamra ismerek, ha József Attilát olvasok", mondták többen is Brüsszelben. „Csak másban moshatod meg arcodat" - írja József Attila. Hol van ennek a sornak az eredete: ókeresztény szerzőknél, Shelleynél, Bubernél vagy József Attila eredeti „találmánya"? Nem tudom, talán mindegy is. De az nem mindegy, hogy hallatlan dialógus-készséget fejez ki. * Számos első világháború után induló kontinentális költő tudatosan nem vesz tudomást a nagyvárosról, sem a modern technikáról. A csatorna túlsó partján, a New Signature (1932) című antológia oxfordi egyetemistái egészen másként vélekedtek. Nemzedékükben, a harmincas évek elején, a marxizmus éppen úgy vízválasztónak számított, mint a múlt század kilencvenes éveiben a katolicizmus, figyelte meg G.F. Fraeser angol irodalomtörténész. Spender később Auden, Empson, Day Ixwis és önmaga tevékenységét így összegezte: „Tudatosan akartak modernek lenni. Képanyagukat a gépek, a nyomornegyedek, a társadalmi környezet világából választották." Költészetük a közösségi tudat jelentőségét hangsúlyozta, és a közösség problémáira a freudi pszichológiában, és a baloldali politikában keresett orvoslást. "Költészetük, noha baloldali volt, kifejezte az egyén megosztottságát saját individuális fejődése és társadalmi tudata között." Évekkel később Spender így jellemezte Auden, a mester és Dylan Thomas, a nagy vetélytárs közötti különbséget (Dylan Thomas első kötete a Medvetánc évében jelent meg): „Dylan Thomas uralkodó szenvedélye az volt, hogy saját életéből, ahogy azt személyesen átérezte, a lehető legtöbbet tegyen át költészetébe, Auden uralkodó szenvedélye viszont az volt, hogy mások életéből, ahogy azt objektíven megértette vigyen a költészetébe a lehető legtöbbet." En azt hiszem, hogy szándékát tekintve, ha nem is egyidejűleg, mindkét uralkodó szenvedély jellemezte József Attilát. Spender a költői tehetség megkülönböztető vonásának az emlékezés minőségét tartja: „az alkotás nem egyéb, mint a memória bizonyos feszültségi fokon végbemenő munkája. (...) Semmi olyat nem képzelhetünk el, amit már ne ismernénk. S az a képességünk, hogy elképzeljünk valamit az-