Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

FERENCZI LÁSZLÓ: „...mintha rokonom..." (Jegyzetek József Attiláról)

Ahogy József Attila a mamában, úgy Carême is a konkrétból, a hétköznapiból indul ki. Versei a harmadik-negyedik szakaszban elvonttá-szakrálissá válnak. A hétköznapi és a képzeletbeli, az emberi világ és a természet, a naturalista konkrét leírás és a győzedelmes-csodás látomás szintézise szinte észrevétlen valósul meg. Többen elemezték a József Attila versek kozmikus elemeit: szél, víz, csillagok, stb. Ezek a kozmikus elemek Carême-nél is jelen vannak. Egyetlen különbséggel: a tenger Carême-nél mindennapi, konkrét, átélt valóság, míg József Attilánál inkább irodalmi toposz. Carême-nél is, József Attilánál is a Krisztus-motívumok rendre visszatérnek. És mindkettőjüknél gyakori az anya-kenyér konntáció is. Néhány évvel az Anya megjelenése előtt, a Chanson pour Caprine című kötetében(1930) közölte Carême a Merülési vonal című versét. Minden kommentár nélkül idézem: Csömör Csömör mindentől Ahogy magamtól Ahogy a szerelemtől Mozdulataitól A versektől hol Hiúságom hiába Zümmög mint egy rovar mely hiszi egész nyáron él Ól Ott lenni újra Anyám ölében Hétévesen, egy télen. (Nagy Andrea fordítása) Nemcsak Márai, Carême is dicsérte a Külvárosi éjt. „Noha városlakó vagyok, sosem írtam a nagyvárosról. Talán Verhaeren példája elrettentett". „József Attila fordított Verhaerent, és talán tanult is tőle, a Város peremén idején" -vetettem közbe. (Carême és számos, az első világháborút követően induló társa elfordult a „futurista" Verhaerentől, a gépek szerelmesétől, akit Marinetti egyik előfutárának tekintett. Carême egy másik Verhaerent folytatott, a flamand tájak és a képzeletbeli asszony énekesét.) „József Attilának sikerült, ami nálunk talán senkinek sem sikerült, politikai verseket írni a művészet legkisebb megcsorbítása nélkül". Brüsszeli barátaimmal, költőkkel, tanárokkal, diákokkal beszélgetve értettem meg József Attila különleges helyzetét a harmincas évek európai lírájában, melyet a magyar költészet rendkívüli gazdagsága miatt Budapestről nem értettem meg. Nálunk Ady után azonnal jött József Attila és Szabó Lőrinc, a kassáki pillanat rövid volt. Holott Kassák, nyilván alkati okok miatt is, meg a szocialista mozgalom puritánsága miatt komolyan vette Marinetti leckéjét: a költők adták a világnak a szerelmet, a költők vegyék vissza ezt az ostobaságot. A futuristák szemléletében a gép a jelen-