Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)
FERENCZI LÁSZLÓ: „...mintha rokonom..." (Jegyzetek József Attiláról)
„...MINTHA ROKONOM..." (Jegyzetek József Attiláról) j y y^s ózsef Attila verseit olvasva mindig azt érzem, mintha rokonom szólalt volna meg, aki lényegest és addig ismeretlent mond el nekem a családról és valamilyen végtelen atyafiság mítoszáról. Egy-egy szava, és ahogy mondja, egyszerre váratlan és ismerős, megmásíthatatlan, mint a primitív kinyilatkoztatások, s valahogy már előbb is emlékemben élt. Aki ezt az ismerősséget ki tudja hangszerelni az irodalmi anyagból, az költő. Nyelve egyszerre megérett, mint a fiatal Aranyé. A magyar líra nagy nemzedékének törvényes leszármazottja. Van egy verse - a Külvárosi éj - mely múlhatatlanul hozzátartozik ehhez a magyar lírához, mint a Szeptember végén, a Vén cigány vagy az Őszikék". Márai Sándor nyilatkozott így A Tollban a Medvetánc megjelenése alkalmából. Alkalmi megnyilatkozás, mint Hatvány Lajos és Kosztolányi Dezső ugyanott olvasható szavai, - de nem alkalmi szöveg. Az Egy polgár vallomásai második kötetének egyik szakasza is lehetne. Ugyanazok a szavak, ugyanazon a hangsúlyok: család, atyafiság, „váratlan és ismerős". Az Egy polgár vallomásaiban Márai - többek közt Franz Kafkával és Charles Péguy-vel való „találkozását" mondja el. Nem véletlen, hogy Márai a Külvárosi éjt emeli ki, hiszen szociális érzékenysége párját ritkító volt. Választásában talán befolyásolta a német expresszionista költők emléke is, akiket pályakezdőként fordított, és akikről nem feledkezett meg az Egy polgár vallomásaiban sem. A hódoló sorokat fogalmazva Márai nyilván tudta, amire engem egyik tanítványom, Merfelsz Katalin figyelmeztetett, hogy az Óda mellékdala hűségesen követi az Idegen emberek egyik részletét. A Párizsból vidékre hazatérő francia nő a már mozgó vonatra felhúzza egyik búcsúztatóját, a magyar fiatalembert. A tengerparti kis fogadóban majd szertartásszerűen előkerül a víz, a kendő, a vacsora, az ágy. Meglepő, hogy Márai nyilatkozata megjelenése idején semmiféle - dokumentálható - visszhangot nem keltett. Márai ugyanis, akiről az Egy polgár vallomásait követően kezdenek mint nagy íróról beszélni, a Nyugat költőit figyelmen kívül hagyva József Attilát Vörösmarty, Petőfi és Arany mellé rangsorolta. Rónay György - az egyetlen, aki, tudomásom szerint, évtizedekkel később, Márai szavait idézi - úgy gondolja, hogy az elismerő vallomásra azért nem figyeltek fel, mert A Toll periférikus folyóirat volt. De Illyés talán nem feledkezett meg róla, mert, mintha
