Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

AGÁRDI PÉTER: József Attila és liberális barátai

összeomlása, hogy a kapitalizmust békésen át lehet itatni (...) szociálpolitikával". Ignotus - Ortega y Gasset, Spengler nyomán is - „földtekényi polgárháborút" vizionál (igaza lett), de elsó'sorban az értelmiséget, a gondolatot féltette tőle, s azt a munkás-intellektuel összefogást, amelyet Jaurès személyisége és politikája is szimbolizált a számára. József Attila annak idején megrendítő mélységű-távlatú s egyúttal gyengéd szeretettől bensőséges versben „vitatkozott" Ignotussal; miként Bokor László bizonyítja, erről is „szól" az Alkalmi vers a szocializmus állásáról (Ignotusnak), a bolsevizmust már bíráló, de proletárszocialista tudatosságát megőrző költő hitvallása: A dolgos test s az alkotó szellem, mondd, hogy törhetne egymás ellen? Az elme, ha megért, megbékül, de nem nyughatik a szív nélkül. S az indulat múló görcsökbe vész, ha föl nem oldja eleve az ész. Két évvel később, a Szep-Szó-korszak idején - újabb történelmi s személyes megrendülések, kiábrándulások árán - József Attila mintha közelebb került volna Ignotushoz, mintha visszavett volna valamelyest „polémiájukból". A 30-as évek közepétől jól tetten érhető a „szabadság"-értékek, a „szabadság"-motívumok elszaporodása lírájában (Május, Levegőt!, Szállj költemény... stb.), elegendő csak híres töredékét, illetve a Flórának c. vers kéziratos szövegvariációját

34 idézni: „ahol a szabadság a rend, / mindig érzem a végtelent". De ez még nem a liberalizmus teoretikus újraelsajátítása, az Ignotus-vita visszavétele. Az már inkább, hogy utolsó éveinek publicisztikájában eszmetörténeti értelemben is szervesen - mindenesetre a korábbiaknál feltűnően szervesebben - összekapcsolja a liberalizmus és a szocializmus világképi szerkezetét, sőt a keresztény progresszióét is. Megint nem az a kérdés, hogy tudományosan, eszmetörténetileg s ismeretelméletileg pontos-e ez, hanem az a döntő, hogy József Attila stratégiai-gondolati szinten is egymásra utaltnak, egymást korrigálónak, egymásból táplálkozónak tartja s hirdeti ezt a két modern eszmerendszert - a konzervatív, tekintélyelvű, „keresztény nemzeti" rendiséggel és a romantikus populista, sőt jobboldali radikális „népiességgel" szemben. A gyakran idézett s a Szép Szó címadását indokló 1936-os Szerkesztői üzenet ezt írja: „Ön a rend eszményéért lelkesedik, de valójában a rendi államra gondol. Önnek azonban, ki az erkölcsi szabadság álláspontjáról szemlélődik, tudnia kell, hogy a rend csupán a szabadságból és a szabadságban fejtheti ki magát. Ön - általában azt veti szememre, hogy megfeledkezem az örök eszményekről. Ezt a tévedést is helyre kell igazítanom. - Az örök eszményekről Ön feledkezik meg. A rendi állam bizonyára nem örök eszmények megvalósítása - hiszen nem sok köze van az emberi szabadság, egyenlőség és testvériség eszményeihez. Ön persze abban a hitben él, hogy ezek az eszmények az észt istenítő francia polgári forradalomnak bálványai. Felhívom a figyelmét arra, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség fő eszményei a kereszténységnek. Isten előtt mindenki szabad, egyenlő és testvér. A polgári forradalom csak földközelbe hozta ezeket az eszményeket, amikor elvvé tette, hogy az állam törvényei előtt is szabad, egyenlő és testvér minden ember. Gondoljon arra, amit föntebb mondottam, hogy a vallás az emberi lényeg megvalósítása képzeletben. Én, mint »hitetlen materialista« azon iparkodom, hogy ez a lényeg, ezek az