Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

AGÁRDI PÉTER: József Attila és liberális barátai

eszmények, ha másként nem, hát fokról-fokra, de megvalósuljanak mindennapi életünkben is, hogy pl. a közigazgatás és a termelési mód irányító elvévé legyenek."

35 Utolsó ismert prózai munkájában - Thomas Manhoz kapcsolódva - pedig felidézi az Alkalmi vers a szocializmus állásáról problematikáját és arról ír: mennyire ki kell most állni „az alkotó szellem"-nek a „dolgos test" mellett, ugyanis együtt fenyegeti őket, illetve a liberális alapértékeket az új barbárság: „Mi, mai költők, nem tehetünk mást, minthogy elmondjuk örömeinket és bánatainkat egyfelől, másfelől pedig kiállunk a szabadságért minden formában és mindenütt, ahol a gazdasági jólét jelszavaival és fegyveresen megkísérlik a költők örök ellenfelei a »tömegeket« legjogosabb emberi igényeiktől, a szabadságtól és a szabadságra való törekvésüktől lélekben is eltántorítani."

36 Természetesen botorság, sőt hamisítás lenne liberálissá átfesteni a kései József Attilát. Ha szocializmus-felfogása, marxizmus-élménye jelentős mértékben formálódott, árnyalódott, „humanizálódott" is 1933 után,

3 ha kiábrándult is a bolsevizmusból s ha 1934-ben szociáldemokratának vallotta is magát,

38 egy percig sem kétséges eltökélt marxista baloldalisága. 1936-37-ben több ízben is „a tudományos szocializmus" híveként mutatkozik be s továbbra is elveti - elméleti, világnézeti értelemben - a magántulajdon felsőbbrendűségét és teleológiáját. A már idézett Szerkesztői üzenet-ben így ír: „az egész emberi történelem valójában a magántulajdon megszüntetésének folyamata, - hiszen valamikor az apának magántulajdonai voltak gyermekei és gyermekeinek anyja egyaránt." Hogy a szabadpiac, a tőkés gazdálkodás és a szociálpolitika, a „liberális tervgazdálkodás", illetve a közösségi tulajdon formációelméleti kérdéseiről megyáltoztak-e a nézetei - például a Cobden c. folyóiratban közölt 1935-ös tanulmányai'

9 óta -, azt nehéz kikövetkeztetni utolsó két évének írásaiból, illetve további értelmezés feladata. De az biztos, hogy - ott és akkor inaktuálisnak érezvén az osztályharc szűkebben vett, direkten szocialista célkitűzéseit, a magántulajdon hegemóniájának fölszámolását - a korai kereszténység, a felvilágosodás, a liberalizmus és a szocializmus fő eszményeinek, humanizmusának kontinuitására tette József Attila a hangsúlyt. Miként az öreg Ingnotus, aki 1934-es Jaurés-írásán túl számos esszéjében, köztük a - már idézett - 1936-os Deák Ferenc-portréban is történelmi indulattal szól arról, hogy „hol a liberalizmust, hol a szocializmust akarják szégyenbe hozni", kijátszani egymás ellen. Pedig „a szocializmus nem ellenkezője, hanem velejárója a liberalizmusnak".

40 1936-37 horizontján - a világnézeti különbségek fennmaradásával, a baloldali önérzet megőrzésével együtt is - ez az egymásrautaltság volt napirenden. Alig néhány nappal József Attila halála után megkezdődött a baloldaliság és liberalizmus egyként nemzetietlenné, sőt nemzetárulóvá minősítésének „jogállami", „törvénykezési" procedúrája - a „nemzeti őrségváltás" nevében. Pedig József Attila - megszólítva s megszemélyesítve Hazáját - szinte a Himnusz és a Szózat gondolati, poétikai emelkedettségével fohászkodott s figyelmeztetett: Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak,