Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)
AGÁRDI PÉTER: József Attila és liberális barátai
JÓZSEF ATTILA ÉS LIBERÁLIS liberalizmus, demokrácia, felvilágosodás, emberi méltóság, polgári jogegyenlőség, nemzeti függetlenség, népszabadság, szabad gondolat, szabad sajtó, szabad lelkiismeret, szabad verseny, haladás. Ma: tekintélyi állam (...), keresztény nemzeti országlás, nemzeti öncélúság, nemzetpolitika, nemzetvédelem." Az idézet frissnek tűnik 1994 áprilisában, de nem az 1990-es évekből való; az „ötven évvel ezelőtt"-re utalás sem 1944-45 sorsfordító hónapjaira, történelmi lehetőségeire utal. Nem: ezek a sorok 1936 tavaszán íródtak, a Szép Szó Ignotus Pál 1 fogalmazta beköszöntő, programadó esszéjéből valók - tehát minden kísértetiesen aktuális felhang ellenére majdnem hat évtizeddel ezelőttiek. De hiszen - folytatja a Szép Szó szerkesztője - „mi változott azóta? Sok minden. De aránylag keveset változtak, akik e jelszót darálják. Homais úr nem változik, legföljebb az iskolája". „Ismerősnek" tűnnek az 1990-94 közötti évekből ezek a József Attilára vonatkozó 1943-as sorok is: „a magányos költő egy irodalmi köntös alatt politikai dugárut csempészgető zsidó-intellektuel csoport karmaiba került; különben ez a kényszerű szellemi frigy volt egyik oka végső meghasonlásának". 2 Féja Géza e mondata nem előzmények s nem továbbrezgő utóhatások nélküli, s olyan tipikus irodalmi bűnbakképzésre vall, amelynek megvolt a hagyománya már Ady Endre kapcsán is. E „tradíció" s összetevői meglehetősen ismertek ahhoz, hogy nem kell részletesen bemutatni és minősíteni. A „liberális", a szabadkőműves", a „kozmopolita" (s egyéb) jelzők megbélyegzéssé, szitokszóvá rögzülése, antiszemita konnotációjú fedőszöveggé puhulása vagy éppenséggel összeesküvés-teóriákká konstruálása persze nemcsak a nemzetieskedő úri vagy a radikális populista jobboldalra jellemző (egykor és most), hanem a szektás bolsevik „barátok", kisajátítók egy részére szintén. Akárhogy is, József Attila liberális barátai rendszeres időnként fel-felkerültek a „nemzetietlenek" és a „nemzetellenesek" listájára, s ennek a kirekesztő minősí-, tésnek olykor magára a költőre is rávetült - mégoly tompított - „fénye". Elegendő idézni azt a - Féjával persze nem rokonítható, „elegánsabb" - értelmezést amely szerint József Attila tanulmányai „német észjárást követnek", s ennek - úgymond nem is a költő nyelvi ösztöne, hanem baloldali vonzalma az okozója. 3 Hiszen - tudhatjuk meg egy politikussá lett egykori történész szövegéből - „a baloldaliak mindig arról voltak híresek, hogy nemzetietlenek, nemzetellenesek". BARÁTAI tven évvel ezelőtt ez volt a jelszó:
