Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

FEJTŐ FERENC: Levélesszé József Attiláról

akárcsak ő, szociáldemokrata anélkül, hogy egyikünk is valaha párttagsági könyvvel rendelkezett volna. Ám hogy a szociáldemokrácia, a reformista, szabadelvű demokrácia ideológiája állt hozzánk a legközelebb, az azt hiszem nem bizonyítandó. Erre vonatkozó véleményét Attila az 1934 novemberében, Mónus kérésére írt cikkében, A szocializmus bölcseletében, immár nem hegeli-marxi zsargonban, hanem magyarán, közérthetően kifejezte: A munkásság öntudatosodási folyamatát semmiféle forradalmi terrorral átugorni nem lehet" - fejtette ki. ,JMár olvastunk híradásokat arról, hogy finom amerikai traktorok milyen hamar mentek tönkre a szovjet használatban. Lenin azt mondta: «Szovjethatalom plusz villamosítás - ez a szocializmus! » Ha ilyen egyszerű volna a dolog! A bolsevikiek elfelejtették, hogy az importált gépi eszközökkel együtt nem importálhatják annak a társadalmi közösségnek a szellemét, objektív tudatát, amely azokat létrehozta!" Arról, hogy Attilát nagyon bántotta volna, hogy Illyést és Nagy Lajost hívták meg a moszkvai írókongresszusra és nem őt, nem volt tudomásom. Miért hívták volna meg őt, aki nemcsak hogy nem volt már kommunista, de még „szimpatizáns", társutas sem volt, mint Illyés és Nagy Lajos? Azt a ,Miért nem én?" című írást, amelyről annyi vita folyt Magyarországon, sose láttam. Holott akkoriban „első olvasója" voltam minden írásának. 1934 decemberében jelent meg József Attila Medvetánca, amelynek összeállításához valamelyest bábáskodtam. Arra, azt hiszem, büszke lehetek, hogy az Eszmélet című versből az lett ami lett: Attila először három strófát mutatott, amire azt mondtam neki: Nagyon szép, de valahogy nem elég, ezt ciklussá kellene kikerekíteni. Megfogadta tanácsomat. Én azon a télen írtam meg József Attiláról első nagyobb tanulmányokat, amely Fülöp Ernő álnéven a Gaál Gábor szerkesztette kolozsvári Korunk 1935. februári számában jelent, meg. A tanulmány, ha jól tudom, az első komoly méltatás volt József Attila művéről. Mellesleg szólva ezzel a cikkel haragítottam magamra Szántó Juditot. Nálunk vacsoráztak egy este, amikor a cikket, elküldése előtt, felolvastam Attilának, kíváncsi lévén mit szól hozzá. Amikor szerelmi verseiről szólván ahhoz a passzushoz érkeztem, hogy „József szerelmi verseiben van valami befejezetlenség..., Ódájában, egyik legfigyelemreméltóbb versében más, új hangot pendít meg ismét, férfihangot, de csak egyetlen egyszer, holott többször szeretnénk hallani mély bugását..." Juditra tekintettem, s láttam hogy arca megmerevedik, elsápad. Gonosz megjegyzés volt, mert hiszen tudtam a válságról, amelyet éppen az Oda okozott Attila és Judit viszonyában. De már régen úgy éreztem, hogy Attilának „nem ilyen-asszony kell" és Juditra más okokból is haragudtam... Ezen este után, ha jól emlékszem, már nem is találkoztunk. Most hadd olvassam el, mit írtam e cikkben immár majdnem hatvan éve: „»Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni«: jobb mottót, igazabbat és jellemzőbbet nem választhatott volna József Attila válogatott verseinek méltó köntösben megjelent gyűjteményéhez. Nem mintha József költészete Dante Poklának komor fenségével, sötét vigasztalanságával tartana rokonságot. Az ún. tragikus életérzésnek, a fájdalom gőgjének, Baudelaire vagy Ady „nagy, fájdalmas" életérzésének kevés nyomát találjuk benne. S miért? Mert ez a tragikus életérzés többnyire a spleenes polgár vágya az izgalom és hajsza, a szenvedés gyönyöre, a * József Attila előbb a szociáldemokrata párton belül létező Jaures-munkaközösség tagja lett 1931. április 24-én, majd szeptember 18-án belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Tagsági könyvei a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában találhatók. -A szerk.