Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

BOTKA FERENC: „A neuraszténiás forradalmár" (Konkordanciák József Attila és Déry Tibor munkásságában)

litikával. Úgy látta egy időben, hogy saját osztálya cserbenhagyta. Nyilvánvalóan tévedett, amikor egy párt vezetőségét azonosította egy osztállyal, türelmetlenségében gyenge volt s érzékeny a megpróbáltatásoktól, melyek már felmarták a bőrét; de megrendítő, hogy mindig a legjobbak esnek áldozatul a politikának, s ha már a költő sorsa, hogy félreértsék, vagy legjobb esetben kihasználják, még annyi megbecsülést sem kap, amennyi Minős áldozatainak kijár." 3 Mit tud a tárgyi filológia - Déry e két megnyilatkozásán kívül - e kapcsolat részleteiről? Egy nemrég közzétett levelén kívül, - amelyre dolgozatunk végén még viszszatérünk -, meglehetősen keveset. Levelezésük - ha egyáltalán volt ilyen - lappang. - Viszont Déry hagyatékában ránk maradtak a költő neki dedikált kötetei: valamennyi, amely megismerkedésük után megjelent. 4 Kapcsolatukat nemcsak e dedikációk „barátsággal" és „szeretettel" kifejezései jellemzik, hanem például az is, hogy a Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötethez József Attila az abban megjelent Dörmögő kéziratát is ajándékba adja. 5 S talán annak is jelzés-értéke van, hogy a Külvárosi éj megjelenése után a költő nem várja be a barát hazatérését. Megtalálja a módját, hogy kötetét még 1932 októberében eljuttassa Berlinbe. 6 Mindez együttvéve is azonban meglehetősen sovány „bizonyító anyag". S az sem dúsítja fel, ha megjegyezzük, hogy találkozásaik egyfajta rendszerességét Déry noteszeinek feljegyzései is alátámasztják, amelyek - az ismerősök sűrű címjegyzékei közt - megőrizték József Attila Margit körúti (1931) és Korong utcai (1935) lakásainak adatait.

7 (Az 1928-as feljegyzések közül viszont még hiányzik a költő neve, ezzel is igazolva Déry későbbi állítását - barátságuk fokozatos felmelegedését illetően.) Mindez azonban csak a kapcsolattartás puszta tényét támasztja alá. Együttléteik tartalmát és művészi hozadékát csak közvetve tudjuk kikövetkeztetni, méghozzá Dérynék azokból a műveiből, amelyek közvetlenül is megjelenítik egybecsengő gondolkodásuk és ízlésük közös „konkordanciáit". A művekben megjelenített alakok „érzéki ereje" Bár nekrológjában Déry József Attila költészetének méltatását a „tudósabb kezekre" bízza, egy bekezdésében mégis szót ejt a költő írásművészetének arról a vonatkozásáról, amely - a jelek szerint - a legerőteljesebben érintette: „Valahány versét megmutatta, bebizonyosodott, hogy költészete épp (...) az esendő testtől, a tapintatos, ismeretlen s nagy háttértől kapta reliefjét. Versbeli alakjainak érzéki erejük van. (Kiemelés tőlünk - B.F.) A térben mozognak, kicsattanón töltik ki három kiterjedésüket, tapinthatók, ragyognak."

8 E szövegkörnyezetből az „érzéki" jelzőt szeretnénk kiemelni, amely arról tanúskodik, hogy Déry a költő írásművészetéhez filozófiai aspektusból közelít, s bár csupán megjelenített „alakokról" szól, megállapítása a versekben megidézett teljes tárgyi valóságra vonatkozik. Ilyen értelemben József Attila érett költészetének valamennyi emberi és természeti „alakja" a konkrétságnak, az egyediségnek oly magas fokán áll, amely korábban nem volt jellemző elődjeinek költészetére. Amelynek természeti leírásai például alapvetően a versíró lelkiállapotának a tükrévé, vagy valamely jelképrendszer alárendelt részévé váltak; de, ha tárgyszerű megjelenítésre törekedtek is, mérsékelt módon jutott kifejezésre egyszeriségük, megismételhetetlenségük.

9 József Attila tájverseiben - 1929-ben és azt követően - egyre erőteljesebben jut szóhoz a részleteknek a szemlélőtől független és önálló léte, egyedisége;