Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

BOTKA FERENC: „A neuraszténiás forradalmár" (Konkordanciák József Attila és Déry Tibor munkásságában)

„A NEURASZTÉNIÁS FORRADALMÁR" (Konkordanciák József Attila és Déry Tibor munkásságában) éry Tibor egyike volt azon keveseknek, akik még József Attila életében felismerték költészetének korszakos jelentőségét. A húszas és harmincas évek fordulóján közeli, baráti kapcsolat alakult ki közöttük, amely végigkísérte életüket. E kapcsolat tartalmáról meglehetősen keveset tudunk, s azt is Déry jóvoltából. Például, hogy 1927-beli első találkozásuk meglehetősen sután sikerült, hogy barátságuk csak lassan alakult ki; hogy e közeledést alapvetően József Attila látványosan beérő költészete váltotta ki, amelyre az új barát egyre „fokozódó érdeklődéssel" figyelt; bár sűrű külföldi tartózkodásai nem tették lehetővé a folyamatos kapcsolattartást. E meglehetősen szakaszossá „sikerült" folyamatról Déry meghatottan vall az ítélet nincs című életrajzi regényében. „... ha Németországból, Olaszországból, Norvégiából, Jugoszláviából, Bécsből, Mallorcáról, Erdélyből stb. hazatértem megpihenni, hozzá való szeretetem, mely távollétem alatt is tovább növekedett, mindig felkereste s meg is találta." Majd együttléteik külső körülményeit is felidézi: „ilyenkor fél éjszakákon át jártuk vitatkozva az utcákat, befejezésül nálam is aludt."

1 E viták, eszmecserék emlékei között talán nem érdektelen megemlíteni, hogy József Attila a nála tizenegy évvel idősebb baráttól tanulta annak az ősi pásztortáncnak a szövegét, amely rögtön megragadta, s amelyet utóbb a Medvetánc című kötete mottójául választott: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni. S Déry emlékezései között hangsúlyosan kell szólnunk arról a nekrológ gyanánt közölt írásról, amelyben a kortársak közül a legszenvedélyesebben vetette fel a kommunista mozgalom felelősségét József Attila elmagányosodásában, egyénisége felbomlásában: „ismét összeütközésbe került a valósággal: ezúttal a nyomorult po-