Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Ratzky Rita: Petőfi öltözködéséről

szemeim oda tapadtak, és mélyen gondolkodtam arról, ha majd más utazó fog így gondolkodni az én sírom mellett!" A Csokonai-emléknél még markánsabban utal ez a ruha Petőfi Gvadányi József iránti rokonszenvére. 1844 augusztusában - már ezt a ruhát viselve - írja meg A régi jó Gvadányit. A mű stílusbravúr, amelyben a költő az általa tisztelt előd hangján szólal meg. A magyar költészet megőrzendő hagyományaként tartja számon Gvadányi életművét, ez bizonyítja, hogy még az 1846-os A hóhér kötelében is számos idézet van Gvadányi műveiből, többek közt az Egy falusi nótárius budai utazásából. E mű színpadi változatát, Gaál József Peleskei nótáriusát, a vándorszínész társulatok szívesen játszották. Petőfi is többször fellépett a darabban. Az Úti levelek Kerényi Frigyeshez XIV. darabjában írja: „Istenemre, sokért nem adnám, ha én írtam volna a peleskei nótáriust." Hogy a kortársak is ráismertek Petőfi ruhájának eredetére, bizonyítja, hogy az említett kabátot Kolmár József, az egyik pozsonyi jóbarát Zajtay-mentének nevezi.

24 (Zajtay István a Gvadányi-mű egyik főhőse.) Petőfi műveinek legújabb kritikai kiadásában A régi jó Gvadányi jegyzetében

25 a sajtó alá rendező rámutat a mű tematikai azonosságára Vahot Imre 1844 július-augusztusi cikksorozatával a Pesti Divatlapban. Vahot ezekben az írásokban a nemzeti nyelvért és viseletért szállt síkra. Tehát a vers, a cikkek és a ruha összetartozik. E kitérők után térjünk vissza a költő 1844-es öltözékéhez, s vizsgáljuk meg, milyen benyomást tett a kortársakra. Az akkori Pesttel, ahol a német és a francia divat erőteljesen hódított, és a német szabók tízszer anynyian voltak, mint a magyarok, ez a megjelenés éles disszonanciában volt. Nem segítette a költő beilleszkedését, inkább a különbözés vágyát jelzi. Sass István szerint - mint olvashattuk - nagyon feltűnő volt. Vachott Sándorné, aki Petőfinek ezt a ruháját nap mint nap láthatta, azt mondja: „öltözete mindig szokatlan volt, s ha ízlésesen nem igen választó is össze a ruháit, - személyisége még sem volt mindennapi".

26 Szemere Miklós, aki gyűlölte a nagy tehetségű pályatársat, így ír: Lehetetlen idétlenebb figurát elképzelni, mint ő ez öltözetben volt, s még ahoz: igen bő, májbőr csizma! s vékony görbe lábszárak a lötyögő csizmában!"

27 Összegezve: a saját tervezésű 1844-es öltözet erőteljesen nemzeti jellegű, az egy generációval korábbi, XVIII. század végi magyaros férfiruha stilizálatlan változata. Egy archaikus, a nyugati kultúrától, idegen hatásoktól érintetlen magyarságot fejez ki, olyat, amilyet Gvadányiék óhajtottak.

28 Kiss József Tói A Gáspár, Petőfi „mecénása" - Egy jeles polgári magyar szabómester a reformkorban és a forradalomban című

29 tanulmányából ismert, hogy a hazafias érzelmű szabómesterek már a szervezett védegyleti mozgalom, vagyis 1844 ősze előtt két évtizeddel elkezdik a magyaros nemzeti divat propagálását. A negyvenes évekre kidolgoznak egy, az előző századok magyar viseletéből megalkotott, stilizált nemzeti viseletet, amelynek alapja a fekete vagy sötétkék, esetleg bordó atilladolmány (F. Dózsa Katalin kutatásai, kéziratban). Ilyet varratott a költő 1845 telének végén, felvidéki utazása előtt Tóth Gáspárral - hitelbe természetesen -, feltehetőleg ebben rajzolta le őt Barabás Miklós, a Pesti Divatlap 1845.